Phenjan sosem fogja egyoldalúan feladni nukleáris fegyverzetét

 

A KCNA észak-koreai hivatalos hírügynökség csütörtökön megjelentetett közleményében az áll, hogy Észak-Korea sosem fogja egyoldalúan feladni nukleáris fegyverzetét, az Egyesült Államoknak kell elsőként elhárítania nukleáris fenyegetését .

Az Egyesült Államoknak most már fel kell ismernie a Koreai-félsziget nukleáris leszerelésének pontos jelentését, különösen a földrajzot kell helyesen tanulmányoznia – írják a nyilatkozatban.

„Amikor a Koreai-félszigetről beszélünk, abban benne van a mi köztársaságunk területe és (Dél-Korea) egész régiója is, ahol az Egyesült Államok megszálló erőit, köztük a nukleáris fegyvereit helyezte el. Amikor a Koreai-félsziget teljes atomfegyver-mentesítéséről beszélünk, az a nukleáris veszély minden forrásának eltávolítását jelenti, nemcsak Dél- és Észak-Koreából, hanem a Koreai-félszigettel szomszédos területekről” – fogalmaz a KCNA által megjelentetett közlemény.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Donald Trump amerikai elnök kezet fog a szingapúri Sentosa szigeten fekvő Capella Hotelben tartott csúcstalálkozójukon (Fotó: MTI/EPA/The Straits Time/Kevin Lim)

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Donald Trump amerikai elnök kezet fog a szingapúri Sentosa szigeten fekvő Capella Hotelben tartott csúcstalálkozójukon (Fotó: MTI/EPA/The Straits Time/Kevin Lim)

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Donald Trump amerikai elnök júniusi szingapúri csúcstalálkozóján állapodott meg a Koreai-félsziget teljes nukleáris leszereléséről, de nem jelölte ki annak idejét és módját. Észak-Korea évtizedek óta az atomfegyver-mentesítés olyan elvét vallja, amely nincs összhangban az amerikaiéval, azt bizonygatva, hogy folytatja nukleáris fejlesztését addig, amíg az Egyesült Államok el nem távolítja csapatait, továbbá a Dél-Koreát és Japánt védő nukleáris ernyőt.

A csütörtöki közleményben Phenjan világossá tette, hogy ragaszkodik a nukleáris leszerelésről vallott hagyományos álláspontjához. Azzal vádolja Washingtont, hogy eltér attól, amiben megállapodtak Szingapúrban, és zsákutcába vezeti a júniusi csúcstalálkozó óta tartó tárgyalásokat az atomfegyver-mentesítésre vonatkozóan.

A párbeszéd Washington és Phenjan között elakadt. Phenjan a szingapúri csúcs óta ugyanis az ellene kivetett szankciók feloldását követeli – indoklása szerint – nukleáris leszerelése folytatásához, miközben Washington további olyan gesztusokat követel az észak-koreai rezsimtől, amelyek tükrözik elköteleződését az atomfegyver-mentesítés iránt.

A címlapfotó illusztráció.