Újabb kanadai állampolgárt vettek őrizetbe Kínában

 

Őrizetbe vettek egy harmadik kanadai állampolgárt is Kínában – jelentette szerdán a National Post (NP) című kanadai lap a külügyi tárcára hivatkozva. Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivő pekingi sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott: nincs tudomása ilyen intézkedésről.

Kínában két kanadai állampolgárt – Michael Kovrig volt diplomatát és Michael Spavor üzletembert – vettek őrizetbe azóta, hogy a kanadai rendőrség az amerikai hatóságok kérésére december 1-jén letartóztatta a Huawei cég globális pénzügyi igazgatóját, Meng Van-csout, a kínai távközlési óriásvállalat alapítójának lányát.

A kanadai külügyminisztérium egyik meg nem nevezett szóvivője arról tájékoztatta az NP-t, hogy tudomásuk van egy újabb őrizetbe vételről, de nem szolgált részletekkel, mindazonáltal nem kapcsolta össze az esetet Meng letartóztatásával.

A kanadai kormány szerint nincs egyértelmű kapcsolat Meng letartóztatása és Kovrig, valamint Spavor őrizetbe vétele között.

A lapnak egy forrás – amely beszélt az őrizetbe vett ember családjával – elmondta, hogy az illető nem diplomata és nem üzletember.

Kína kanadai nagykövetsége nem reagált a megkeresésekre.

A Reuters hírügynökség szerint Pekingben állomásozó nyugati diplomaták és kanadai volt külképviseleti alkalmazottak azt mondták, hogy véleményük szerint a kanadai állampolgárok őrizetbe vétele a kínai „adok-kapok” megtorló politika része, válasz Meng letartóztatására.

Az Egyesült Államok ügyészsége szerint Meng a Skycom nevű hongkongi fedőcégen keresztül Iránnal üzletelt 2009 és 2014 között, és ezzel megsértette a Washington, illetve Brüsszel által elrendelt Irán-ellenes szankciókat.

Washington az igazgató kiadatását követeli. Az ügyben illetékes vancouveri bíróság a múlt héten döntött Meng óvadék ellenében történő szabadlábra helyezéséről. A nő ártatlannak vallja magát.

Kínában állambiztonság veszélyeztetése gyanújával folytatnak nyomozást Kovrig és Spavor ellen.