Ötmilliárd dollárt kér Trump a mexikói határfal felépítésére

 

A washingtoni Fehér Ház szerint az állami költségvetésen kívül is van mód a mexikói határfal felépítésének a finanszírozására, ami Donald Trump elnök programjának az egyik sarkalatos pontja.

„Más módja is van, hogy megkapjuk ezt az 5 milliárd dollárt… több forrást is találtunk, hogy megkapjuk a pénzt, amelyre az elnök szerint szükség van a határaink megvédésére” – jelentette ki kedden Sarah Sanders szóvivő a Fox televízióban.

A kérdés fontossága abban van, hogy Trump a múlt héten kijelentette: a pénzt „ha ilyen vagy olyan módon, a törvényhozás vagy a hadsereg révén, vagy bármi más módon nem kapjuk meg, akkor bezárom a kormányzati hivatalokat”. Ez az állami intézmények működésének az ellehetetlenítését jelentené.

„Nem a kormányzatot akarjuk ma lezárni, hanem a határokat” – tette hozzá a szóvivő.

A Fehér Ház és a kongresszus vitáját a kérdésben négy napon belül le kell zárni, ellenkező esetben a szövetségi munkaerő negyede fizetés nélkül marad.

A Trump elnök által most kért 5 milliárd amúgy csak egy töredéke annak a 450 milliárdnak, amelyet a kongresszusnak jóvá kell hagyni a különféle kormányzati ügynökségek működtetési költségeire, de a jóváhagyását mindenképpen meg kell szerezni.