Az Öt Csillag Mozgalom ellen tüntettek Rómában

 

Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) olasz kormánypárt zászlóit égették el a közlekedési ágazat működésével kapcsolatos szabályok szigorítása ellen tiltakozó fuvarozók kedden Róma belvárosában, miközben az M5S tagsága interneten fejezte ki elégedetlenségét a kormányra került párt „erőtlensége" miatt.

A sofőrt is biztosító személyszállító vállalkozások alkalmazottjai tüntettek az olasz főváros egyik központi terén, majd a római parlament felsőházához vonultak, ahol írásban is átadták követeléseiket. A római prefektúra épülete előtt elégették az M5S zászlóit és „pojácáknak” nevezték a kormánypárt tagjait.

A tüntetők közt többen a Franciaországból ismert sárga mellényt viselték.

A demonstráció feszültséget és teljes közlekedési káoszt teremtett a római belvárosban. A tiltakozók egy közlekedési rendőrt és egy taxist is megtámadtak: rohamrendőrök szorították vissza a tüntetőket.

A sofőrszolgáltatók a közlekedési tárca bejelentette szigorítás ellen tiltakoztak. A kormány szabályozni kívánja az Olaszországban elterjedt személyszállító cégek működését, amelyek a taxivállalatok egyenes versenytársai. Mintegy 80 ezer ilyen vállalkozás működik, amelyek sofőrrel ellátott gépkocsikkal kínálnak személyszállítást valamivel olcsóbban mint a városi taxiszolgálatok.

A tüntetők azt kiabálták, Danilo Toninelli az M5S közlekedési minisztere eladta magát a taxislobbinak. „Csalódtunk bennetek!” – skandálták a párt tagjainak.

Ezzel egy időben az M5S választói a párt gyakorlata szerint a mozgalom működtette közösségi oldalakon fejezik ki elégedetlenségüket amiatt, hogy az M5S „engedett Európának”.  Azt  róják  fel, hogy a kormánypárt a költségvetési tervezetben korábban megjelölt 2,4 százalékos hiánycélt az Európai Bizottság nyomására 2,04-re módosította.

Elemzések szerint a másik kormánypárt Liga választótábora is hasonlóan érez, de kevésbé elégedetlen. Ezt részben az magyarázza, hogy kormányra kerülése óta a Liga majdnem kétszeresére erősödött.

A felmérések azt mutatják, hogy Róma költségvetési nehézségei ellenére az olaszok több mint 59 százaléka továbbra is támogatja a kormányt. A Liga jelenleg 32 százalékos támogatottsággal bír, az M5S 26,5 százalékon áll.
Az Európai Bizottság korábbi bejelentései szerint december 19-én indíthatnák el a túlzottdeficit-eljárást Rómával szemben.

Olasz sajtóértesülések szerint azonban nem kizárt, hogy Brüsszel további időt ad az oalsz kormánynak.

Az M5S-Liga költségvetési tervezete csütörtökön vagy pénteken kerül a római szenátus elé. Giuseppe Conte olasz miniszterelnök eredetileg pénteken tartja évzáró sajtótájékoztatóját, amelyet lehet, hogy a parlamenti szavazás miatt elhalasztanak.