Igazságügyi együttműködés Magyarország és Georgia között

 

Igazságügyi együttműködési megállapodást írt alá Trócsányi László igazságügyi miniszter és georgiai hivatali kollégája, Tea Tsulukiani a georgiai fővárosban, Tbilisziben – mondta a magyar tárcavezető az MTI-nek telefonon adott nyilatkozatában.

Trócsányi László – aki georgiai hivatali kollégája meghívására érkezett a kaukázusi országba – elmondta: Magyarország egyértelműen támogatja Georgia euroatlanti integrációs folyamatait, a terrorizmus elleni küzdelemmel kapcsolatos erőfeszítéseit. Az igazságügyi miniszterek tárgyalásuk keretében kitértek az együttműködés olyan kérdéseire is, mint a választott bíráskodás vagy az alternatív vitarendezések, figyelembe véve, hogy erősíteni kell a Georgia és Magyarország közötti gazdasági együttműködést. Ezért a két tárca együtt fog működni az üzleti jog területén a gazdasági befektetések elősegítése érdekében.

A találkozón szóba került az emberi jogok nemzetközi védelmével kapcsolatos kérdéskör is. Trócsányi László ezzel kapcsolatban megállapította, hogy mind Magyarország, mind Georgia érintett a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága előtt történő együttműködésben.

Trócsányi László és Tea Tsulukiani eszmecserét folytatott az igazságszolgáltatási rendszerekről is, például arról, hogy az igazságügyi minisztereknek milyen felelősségük van a független és hatékony igazságszolgáltatásért.

A tárcavezetők a találkozón áttekintették a migráció témáját is. Trócsányi László szólt arról, hogy a migráció miként érintette a közép-európai országokat, ismertette Magyarország álláspontját e kérdésben. Tsulukiani pedig az Abházia és Dél-Oszétia szakadár területekkel összefüggésben kialakult migrációs helyzetről beszélt.

Trócsányi László elmondta, körülbelül 200-250 ezer menekült él Georgiaban, akik belső menekülteknek tekinthetők.

A magyar igazságügyi miniszter látogatást tett a Dél-Oszétia közelében fekvő Gori városában, ahol az Európai Unió Georgiai Megfigyelő Missziója is található. Találkozott a magyar szakértőkkel, rendőrszakértőkkel, akik az Abháziát és Dél-Oszétiát érintő helyzettel kapcsolatosan nyújtott uniós kezelési támogatás keretében teljesítenek szolgálatot a határ mellett.

A találkozón főleg Georgia területi integritásának védelméről és a georgiai-dél-oszét mindennapos kapcsolatokról esett szó – mondta Trócsányi László.

A magyar igazságügyi miniszter előadást tartott a tbiliszi állami egyetemen Magyarország az Európai Unióban címmel, ezen az egyetem képviselői mellett a diplomáciai testület is képviseltette magát.