Az európai szociáldemokraták szerint Orbán újabb vörös vonalakat lépett át

 

Orbán Viktor miniszterelnök újabb határvonalakat lépett át az Országgyűlésben szerdán megszavazott törvényekkel, az évi 400 órányi túlórát engedélyező, valamint az új közigazgatási bírósági rendszer létrehozásáról szóló jogszabályokkal – közölte az Európai Parlament szociáldemokrata frakciója.

A képviselőcsoport hangsúlyozta: „teljességgel elfogadhatatlanok a bíróságok szabadságának aláásásával és a munkavállalói jogok csorbításával járó törvények.

„Azt hittük, hogy Orbán Viktor immár minden határt átlépett, de sajnos nem volt igazunk. A ma elfogadott mindkét törvény bizonyítja, hogy Orbán egyre inkább autokrata módon vezeti az országot, miközben az emberek elfordulni látszanak tőle” – írta Udo Bullmann frakcióvezető, szolidaritásáról biztosítva a magyar embereket, a munkavállalókat és a szakszervezeteket.

Ujhelyi István MSZP-s képviselő kiemelte, hogy „a mai ismét sötét nap a magyar demokrácia és jogállamiság történetében”.

„Példa nélküli, hogy egy európai uniós tagállamban a kormányzó többség a parlamentben saját házszabályát megsértve fogadtat el politikailag érzékeny törvényeket. Az EU-nak szüksége van egy demokratikus, szabad, az európai értékeket tiszteletben tartó Magyarországra.

A magyarok többsége is ilyen országban szeretne élni. Meg kell állítanunk Orbánt, méghozzá azonnal. Ez Magyarország nemzeti érdeke” – húzta alá Ujhelyi a közös közleményben.