Így értékelte a francia sajtó Macron bejelentéseit

 

Az Emmanuel Macron francia államfő által hétfő este bejelentett adóügyi engedmények és minimálbér-emelés, a helyzet kialakulásában való felelősségének beismerése és bocsánatkérése aligha nyugtatják meg az egész társadalmat, a sárga mellényesek egy része továbbra is kész a demonstrációkra, emiatt félő, hogy folytatódnak a gazdaságnak és a társadalomnak is ártó akciók – állapította meg keddi riportjában az AFP hírügynökség.

„Most már reagált” – írta szalagcímében a Le Parisien című lap, a baloldali Libération viszont ironizálva úgy fogalmazta meg az elnök mondanivalóját: „Egy kicsit megértettelek benneteket”. A sajtó szerint a sárga mellényesek reakciói eltérőek.

Jacline Mouraud, a mérsékeltnek mondott sárga mellényesek egyik szóvivője üdvözölve az „eredményeket”, a hatalom nyitottságát, és a tiltakozó akciók felfüggesztésére szólította fel a többieket. „A gazdaság roskadozik, a kereskedők készek az ajtó alá tenni üzletük ajtajának kulcsát, nem tudunk felelősséget vállalni tetemes kárukért” – mondta, utalva arra, hogy az erőszakos tüntetések miatt számos bolt- és étteremtulajdonos üzlete bezárására kényszerült.

Sok sárga mellényes azonban továbbra is elégedetlennek mondja magát. „Harcolunk tovább, nem tágítunk” – jelentette ki egy másik képviselőjük. Egy harmadik pedig arról beszélt, hogy Macron bejelentéseit csak szemfényvesztésnek tartja, és akciójuk folytatódik. Egy további sárga mellényes szerint az elnöki beszédben voltak kedvező bejelentések, de fő követelésüket, a vagyonadó visszaállítását nem teljesítette, a bocsánatkérés pedig későn érkezett.

Macron a televíziós beszédében jogosnak nevezte a francia kormány szociális és adópolitikája ellen negyedik hete tüntető sárga mellényesek elégedetlenségét, a vele járó erőszakot ugyanakkor elfogadhatatlannak mondta. Konkrét intézkedéseket is bejelentett, például a minimálbér emelését, illetve az alacsony nyugdíjak utáni járulékfizetés eltörlését.

A sárga mellényesek már akkor jelezték, hogy a tüntetések folytatódni fognak, s szombaton ismét jelentős mozgósítás várható.

Az úgynevezett sárga mellényesek mozgalma november 17-én kezdődött tüntetésekkel és a közutakon épített úttorlaszokkal. A múlt szombati, immár negyedik tiltakozónapon országszerte 136 ezren vonultak utcára.