Brazília kivonul az ENSZ globális migrációs csomagjából

 

Brazília Jair Bolsonaro megválasztott elnök hivatalba lépését követően kivonul a marokkói Marrákesben elfogadott, ENSZ globális migrációs csomagjából – jelentette be Ernesto Araújo leendő külügyminiszter hétfőn Twitter-üzenetben.

Araújo úgy vélekedett, hogy a paktum nem megfelelő eszköz arra, hogy a migráció problémáját kezelhessék. A diplomáciai tárca várományosa úgy fogalmazott, hogy a migrációt nem globális kérdésként kell szemlélni, hanem az egyes országok valóságával és szuverenitásával összhangban.

Mint írta, fontos kidolgozni azokat a feltételeket, amelyek egyaránt szavatolják a migránsok és a fogadó ország lakosságának a biztonságát.
Araújo ugyanakkor megerősítette, hogy továbbra is fogadják a szomszédos Venezuelából érkező menekülteket. Hangsúlyozta: mindemellett elsődleges fontossággal bír a demokrácia helyreállítása Venezuelában.

Bolsonarót január 1-jén iktatják be tisztségébe. Leendő külügyi tárcavezetője blogján korábban csodálatát fejezte ki Donald Trump amerikai elnök iránt, akit „a nyugati civilizáció”, annak keresztény hite és nemzeti hagyományai „megmentőjének” nevezett “a kulturális marxizmus által népszerűsített globalizmussal” szemben. Az Egyesült Államok már 2017-ben kilépett a globális migrációs csomagterv tárgyalási folyamatából.

Az ENSZ migrációs paktumát hétfőn fogadták el a marokkói Marrákesben  megkezdődött konferencián 164 ország támogatásával, több tagállam nyílt rosszallása és távolmaradása mellett. Az ENSZ globális migrációs megállapodását, amely jogilag nem kötelező érvényű, december 19-én a világszervezet közgyűlése előtt is szavazásra bocsátják.