Újra nekifutnak a kormányalakításnak Svédországban

 

A negyedik kormányalakítási próbálkozás is zátonyra futhat Svédországban, miután Annie Lööf, a Centrum Párt vezetője hétfőn bejelentette, hogy pártja nem fog együttműködni a szociáldemokratákkal.

December elején a svéd házelnök újra Stefan Löfvent, a szociáldemokrata ügyvezető miniszterelnököt bízta meg azzal, hogy próbáljon a törvényhozók többségének támogatását élvező kormányt alakítani és kivezetni az országot a szeptember 9-i választások nyomán kialakult patthelyzetből. Löfven az utóbbi napokban intenzív tárgyalásokat folytatott a liberálisokkal és a Centrum Párttal.

Még mielőtt Löfven tájékoztatni tudta volna a házelnököt hétfőn arról, hogy halad a kormányalakítás folyamata, Annie Lööf közölte: a szociáldemokraták nem tudták teljesíteni a Centrum Párt – egyébként konstruktív és a kompromisszumra nyitott – feltételeit, ezért a parlamentben a kormányfő személyéről szóló szavazáson Löfven ellen fognak voksolni. A pártvezető nem zárta ki, hogy új választásokra lesz szükség.

Svédországban már három hónapja húzódik a kormányalakítási folyamat. Az őszi parlamenti választáson sem a szociáldemokraták, sem pedig a konzervatívok vezette blokk nem nyerte el a kormányalakításhoz szükséges parlamenti többséget, viszont a bevándorlásellenes Svéd Demokraták párttal – amelyik a mérleg nyelvét jelenthetné – mindeddig kizárták az együttműködést.