A Fidesz politikáját erősítheti a CDU új elnöke

 

A Fidesz politikáját erősítheti az európai színtéren a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) új elnöke – mondta a Németországban élő Leslie Mandoki zenész, producer szombaton az M1 aktuális csatornának adott interjújában.

A zenész a CDU hamburgi tisztújító kongresszusán elmondta, Annegret Kramp-Karrenbauer, az új elnök garanciát jelent arra, hogy a párt újra a nemzetek Európájának elvét erősíti majd. Kramp-Karrenbauer konzervatív, keresztény politikus, aki továbbra is a gazdaság és az individuum érdekeinek az egyensúlyát próbálja majd fenntartani.Az eredmény nagyon pozitív a magyar népnek – hangsúlyozta a zenész, hozzátéve, most az a lényeg, az európai parlamenti választásokon is ez az elv erősödjön.

Jens Spahn érdekes és előremutató, progresszív konzervatív politikát ajánlott – fogalmazott a művész. „A közvélemény-kutatóknál jóval magasabb eredményt jósoltam neki, és az ő vonala erősödött is” – mondta. Merz-cel kapcsolatban voltak fenntartásai, hiszen a kaszinókapitalizmus híve és megtámadta Magyarország politikáját.

A visegrádi országcsoport ma Európa második legnagyobb gazdasági hatalma – mutatott rá a művész. Közölte, nem hiszi, hogy bárki támadni merné a közösséget.

„Szerintem Helmut Kohl Európáját fogjuk látni, ami nagyon pozitív lenne, ahol az összes állam, a nemzetek, a nemzeti állam erősödik, s mindenki a sajátosságait hozza be a közösségbe” – mondta.