A CDU támogatja az ENSZ migrációs csomagját

 

Az ENSZ tervezett globális migrációs megállapodását támogató határozatot fogadott el a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) a hamburgi tisztújító kongresszusán – jelentették német hírportálok szombaton. Az ülésen megválasztották a párt új főtitkárát is: Paul Ziemiak tölti be mostantól a tisztséget.

A beszámolók szerint a küldöttek  nagy többséggel fogadták el péntek késő este a pártvezetés indítványát, amely szó szerint megegyezik a szövetségi parlamentben (Bundestag) november végén megszavazott határozattal.

Ralph Brinkhaus, a CDU és a CSU közös frakciójának vezetője élesen bírálta az AfD módszereit (Fotó: EPA/Focke Strangmann)

A kongresszusi vitában az indítványt bemutató vezérszónok, Ralph Brinkhaus, a CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) közös Bundestag-frakciójának vezetője élesen bírálta a CDU/CSU-tól jobbra álló, Alternatíva Németországnak (AfD) nevű ellenzéki pártot, amiért soha nem tapasztalt módszerrel, a „tények tudatos elhallgatásán” alapuló internetes kampánnyal megpróbálta befolyásolni a parlamentáris demokráciát.

Mint mondta, ennek a nyomásgyakorlásnak a következménye az ENSZ tervezett megállapodása körüli vita, holott a világszervezett migrációs csomagja a német érdekeket szolgálja és nem teremt jogi kötelezettségeket.

A Bundestagban a kormánypártok – a CDU/CSU és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) – előterjesztésére megszavazott határozatban a német törvényhozás üdvözölte, hogy a nemzetközi közösség az ENSZ keretében globális megállapodást dolgozott ki a biztonságos, rendezett és szabályos migrációról.

A megállapodást hétfőn fogadják el az ENSZ-nek a marrokói Marrákesben tartandó tanácskozásán, amelyen részt vesz Angela Merkel kancellár, a CDU volt elnöke is.

Paul Ziemiak, a CDU új főtitkára (Fotó: EPA/David Hecker)

Merkel-kritikus politikus lett az új főtitkár

A volt elnök Angela Merkel kancellár politikájának bírálójaként ismert Paul Ziemiak a CDU új főtitkára – döntött a párt tisztújító kongresszusa szombaton Hamburgban. A párt konzervatív irányzatához sorolt politikust alacsonynak számító, 62,8 százalékos támogatottsággal választották meg a tisztségre. Az új elnök, Annegret Kramp-Karrenbauer javasolta főtitkárnak, hangsúlyozva: részvétele a CDU megújításában azt is jelezné, hogy nincs megosztottság a pártban.

Paul Ziemiak a szavazás előtti beszédében sürgette, hogy a CDU legyen „a jogállamiság pártja”. Arról is szólt, hogy következetesen el kell távolítani az országból a terrorveszélyes külföldieket. Az új főtitkár 33 éves, a CDU legfiatalabbja, aki betölti a pozíciót. Eddig a CDU és a CSU közös ifjúsági szervezetének vezetője volt. Lengyel bevándorlók gyermekeként Szczecinben született, hároméves volt, amikor családja Németországba költözött, németül már az új hazájában tanult meg. Az utóbbi években leginkább a szövetségi kormány menekültügyi politikájának bírálójaként hívta fel magára a figyelmet.