Maximális a készültség Párizsban

 

Christophe Castaner francia belügyminiszter szerint minden arra utal, hogy radikális elemek mozgósítanak a sárga mellényesek újabb országos szombati tüntetőnapján, és ez indokolja a maximális készültséget.

„Az elmúlt három hétben egy szörny született, amely elszabadult a teremtőitől” – fogalmazott pénteki sajtótájékoztatóján a tárcavezető, aki a jog tiszteletben tartását kérte mindenkitől. Jelezte, hogy a rendelkezésre álló titkosszolgálati információk alapján radikális elemek, felbujtók ismét mozgósítanak az előző szombati tüntetéshez hasonlóan. A hatóságok csak néhány ezer emberre számítanak Párizsban, de közöttük erőszakos emberek lesznek – tette hozzá Castaner.

Felkészültek a rendőrök

Múlt szombaton háromezer radikális tiltakozó ultrajobboldali és ultrabaloldali szélsőségesekkel együtt barikádokat emelt, gépkocsikat borogatott és gyújtott fel, a fővárosba érkező külvárosi fiatalok pedig üzleteket fosztogattak. A több száz őrizetbe vett elsősorban a rendőrökre támadók közül került ki.

Sajtóértesülések szerint szombaton a rendőrök mozgékonyabbak lesznek, hogy hatékonyabban oszlassák a rendbontásra készülőket, így több összecsapásra is lehet számítani, miután a politikai utasítás szerint a rendőröknek minden rendbontást a csírájában kell elfojtaniuk.

Christophe Castaner elmondta: a szociális mozgalomban már csak egy kisebbség, mintegy tízezer ember folytatja országszerte a tüntetéseket. Ebben a kisebbségben vannak békés és jóindulatú emberek, de olyanok is, akik radikalizálódtak, akiket elragadott az erőszak és a gyűlölet, amelyet szélsőséges csoportok és mindenféle összeesküvők kihasználnak.

Az üzemanyagadó ellen tiltakozó sárga mellényesek és rendőrök csaptak össze a párizsi Champs-Elysées sugárút közelében 
(Fotó: MTI/EPA/Etienne Laurent)

Országszerte 89 ezer biztonságit mozgósítottak

Megerősítette, hogy 89 ezer biztonságit mozgósítanak Franciaország-szerte, Párizsban nyolcezer rendőr lesz készenlétben, és az utcákra vezénylik a csendőrség tucatnyi páncélozott járművét is. Ez nem a hadsereg, nem tankok lesznek kint, hanem a csendőrség páncélosai, amelyekkel szét lehet tolni a barikádokat – mondta a belügyminiszter.

Szombaton a legjelentősebb múzeumok, a Louvre, az Orsay, a Pompidou központ zárva lesznek, nem látogatható az Eiffel-torony, elmarad az előadás az operában. Több sporteseményt is lemondtak, a belvárosi üzletek kirakatait bedeszkázták.

Engedett a kormány a követeléseknek

A közösségi oldalakon a sárga mellényesek egyértelműen rendszerváltást és Emmanuel Macron államfő távozását sürgetik, aki a múlt hétvégi zavargások óta nem szólalt meg, és kormánypárti képviselők szerint csak a jövő hét elején fog.

A múlt szombati párizsi zavargásokat követően a francia kormány eleget téve a sárga mellényes mozgalom legfőbb követelésének bejelentette, hogy eltörli az üzemanyagadó jövőre tervezett emelését és életszínvonal-megőrző intézkedésekkel helyettesíti.

A másfél éve egy nagyszabású reformprogrammal megválasztott, és már a tüntetések előtt is népszerűtlen elnök tisztában van a helyzettel, és nem kíván olajat önteni a tűzre, ezért nem kíván szombat előtt beszélni – mondta pénteken Richard Ferrand, a nemzetgyűlés elnöke.

A mozgalom elindítója tagadja, hogy erőszakra buzdított volna bárkit is

Eric Drouet, a sárga mellényes mozgalom elindítója ellen a párizsi ügyészség bűncselekmény elkövetésére történő uszítás gyanújával eljárást indított, miután szerda este a BFM hírtelevízió élő adásában azt mondta: a szombati tüntetés célja bejutni az Elysée-palotába, az elnöki hivatalba. Amikor a műsorvezető megkérdezte Drouet-től, hogy mit csinálnak a tüntetők, ha elérik az elnöki hivatalt, a férfi azt válaszolta: hát bemegyünk. Drouet másnap egy videót posztolt a Facebook-oldalára, amelyben tagadta, hogy erőszakra szólítana fel.

„Látom, hogy azt beszélik, anarchista vagyok, ezért szeretném világossá tenni a helyzetet. Soha nem mondtam azt, hogy azért akarok bemenni az Elysée-be, hogy ott törjek-zúzzak, hanem azért, hogy meghallgassanak. Eddig csak két miniszterrel, a miniszterelnökkel és államtitkárokkal tudtunk beszélni, de az elnökkel nem. Vagyis inkább a jelkép miatt érdekes az egész – mondta.

Mérsékelt sárga mellényesek a párizsi tüntetések elkerülésére szólítanak fel

A magukat mérsékeltnek mondó szabad sárga mellényesek pénteken nyugalomra szólítottak fel, és azt kérték mindenkitől, hogy ne tüntessen másnap Párizsban, miután az illetékes hatóságok nagyon nagy erőszaktól tartanak. A nemzetgyűlés előtt tartott sajtótájékoztatójukon ugyanakkor Emmanuel Macron államfőt tették felelőssé a helyzet elfajulásáért.

Nyugalomra intünk, a közjavak és a rendőri erők tiszteletben tartására, nem szólítjuk fel a franciákat arra, hogy csatlakozzanak azokhoz a megmozdulásokhoz, amelyek szombaton lesznek Párizsban – mondta Benjamin Cauchy, a sárga mellényes mozgalom toulouse-i szóvivője.

„Az elfelejtettek Franciaországa, a vidék Franciaországa… vidéken fogja békésen kifejezni az elégedetlenségét azzal a politikával, amely nem felel meg nekünk” – tette hozzá. Politikai, adóügyi és szociális áramütésre számítunk a kormánytól. Azt szeretnék, ha a franciák életszínvonala javulna és méltó életet élhetnének – hangsúlyozta a mérsékelt tüntető.

A sárga mellényes szóvivő úgy fogalmazott, hogy több ízben megpróbáltak, a társaik fenyegetései ellenére konzultálni a politikai vezetőkkel, megkérték a köztársasági elnököt, hogy fogadja őket, erre megkérték a miniszterelnököt is. Mostanáig nem kaptak semmi választ. Olyannyira elfajult a helyzet, hogy a köztársasági elnök számára egyetlen megoldás, hogy káoszba taszítja az országot – tette hozzá.

Sajtótájékoztatót tartott Párizs főpolgármestere, Anne Hidalgo is, aki óvatosságra, nyugalomra és a hidegvérük megőrzésére kérte a fővárosiakat. Jelezte, hogy Párizsban lesz egy válságstáb, és onnan fogja követni az eseményeket a párizsi prefektussal együtt. A közterület-felügyelet munkatársai egyébként több mint kétezer köztéri elemet, padokat, oszlopokat felszedtek, hogy a rendbontók ne használhassák azokat fegyverként a rendőrökkel szemben, illetve barikádok építéséhez. A szocialista városvezető egyébként legitimnek nevezte a sárga mellényesek elégedetlenségét, amikor közvetlenül hozzájuk szólt.

„Szombaton vigyázzatok Párizsra, mert Párizs minden franciáé! Nyugalomra és egymás tiszteletben tartására kért mindenkit. A legjobb válasz, amit a kormány találhat erre a válságra, erős szociális intézkedések meghozatala az életszínvonal javítására és az egyenlőtlenségek csökkentésére” – mondta a párizsi főpolgármester, hozzátéve, hogy a követeléseket úgyis meghallják, ha azokat nyugalomban, tisztelettel és felelősen fejezik ki a tüntetők.

Egy friss felmérés szerint a november 17. óta tüntető sárga mellényesek támogatottsága valamelyest csökkent, de a franciák kétharmada még mindig szimpatizál a szociális mozgalommal.

„A tömegek harcai, a nép hősei” jelentésű transzparenssel vonulnak fiatalok a külföldi diákok tandíjának emelése ellen meghirdetett kormányellenes tiltakozáson Párizsban (Fotó: MTI/EPA/Ian Langsdon)

A középiskolások megmozdulásai is folytatódtak

Mintegy ezer francia középiskolás követelte pénteken Párizsban Emmanuel Macron államfő lemondását. A diákoknak ez volt az első felvonulása a fővárosban, amióta a hét elején csatlakoztak a francia kormány szociális és adópolitikája ellen tüntető sárga mellényesek mozgalmához, valamint az oktatási reform ellen is tiltakoznak. A 4200 francia középiskola közül 2-300-ban vannak hétfő óta megmozdulások.

A párizsi felvonulás végén – amelyet nagy erőkkel biztosítottak a rendőrök – a gimnazisták kezüket a tarkójukon összekulcsolva letérdeltek, hogy így tiltakozzanak egy nagy vitát kiváltó, előző napi rendőri beavatkozás ellen.

A Párizshoz közeli Mantes-la-Jolie-ban csütörtökön a rendőrség egy heves utcai zavargást követően 151 középiskolást előállított. A rendőri beavatkozásról készült felvételek óriási felháborodást váltottak ki a közösségi oldalakon. Ezeken az látható, hogy tucatnyi gimnazista ül vagy térdel a földön, kezét összekulcsolva vagy a tarkójára téve egy egyesületi létesítményben és annak udvarán.

Miután a hét eleje óta a középiskolások helyi megmozdulásait egyre hevesebb rendőri fellépés és számos incidens követte, egyre több középiskola kapcsolódott be a tiltakozási hullámba. A gimnazisták mindenekelőtt az emelt szintű érettségi bevezetése és az egyetemi felvételrendszer reformja ellen tiltakoznak.