Kilátástalan a kezdeményezés, hogy az EBESZ megfigyelőket küldjön az Azovi-tengerre

 

Szergej Lavrov, az orosz diplomácia vezetője szerint kilátástalan Heiko Maas német külügyminiszternek az a kezdeményezése, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ukrajnai különleges megfigyelő missziója kiterjessze tevékenységét az Azovi-tengerre is.

Semmilyen megfigyelőkre, semmilyen közvetítőkre nincs szükség sem az Azovi-tengeren, sem a Kercsi-szorosban – mondta Lavrov, aki az EBESZ külügyminisztereinek tanácskozásán vett részt az észak-olaszországi nagyvárosban.

Az orosz tárcavezető hangsúlyozta, hogy az EBESZ-misszió konkrét mandátuma Ukrajna szárazföldi területeire terjed ki. Úgy vélekedett: a Kercsi-szorossal kapcsolatban mindössze annyi a követelmény, hogy az áthaladásánál tartsák be a biztonsági előírásokat, és tartsák tiszteletben az Oroszországi Föderáció területi épségét.

Az orosz diplomácia vezetője kijelentette, hogy a Kercsi-szoros közelében történt tengeri incidens során őrizetbe vett huszonnégy ukrán tengerész és kémelhárító sorsáról azt követően indulhatnak tárgyalások, hogy Oroszországban lezárul az ellenük határsértés címén indított bírósági eljárás. Elmondta, hogy a Moszkvában fogva tartott érintetteket felkereste Tatyjana Moszkalkova orosz emberi jogi biztos, és az ukrán fél számára is biztosított konzuli hozzáférés.

Lavrov felhívta a figyelmet arra, hogy miközben az Egyesült Államok mexikói határán célzott lövések leadására feljogosító tűzparancs van érvényben, Oroszország nem ezt a módját választotta a fellépésnek. A kercsi incidens során az orosz parti őrség több órányi konfrontáció után tüzet nyitott az ukrán hajókra. Három ukrán tengerész megsebesült, de – mint arra az orosz fél felhívta a figyelmet – sérüléseik szilánkoktól, nem pedig közvetlen lőfegyver-találattól származtak.

Az ukrán konzulok találkozhattak néhány fogva tartott haditengerésszel

Ukrán konzulok meglátogattak hét olyan ukrán haditengerészt Moszkvában, akit a Kercsi-szoros közelében történt támadásban fogtak el, köztük azt a hármat, akit kórházban ápolnak – tájékoztatta az UNIAN hírügynökséget Szerhij Pohorelcev, a kijevi külügyminisztérium konzuli osztályának vezetője.

A tisztségviselő szerint az ukrán diplomaták összehangolt és állhatatos tevékenységének eredménye, hogy az orosz hatóságok engedélyezték számukra a találkozót a letartóztatott tengerészekkel. Csütörtökön egy konzul a sérülteket látogatta meg a börtönkórházban, pénteken pedig négy tengerészt az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) lefortovói börtönében. A tervek szerint december 10-én és 11-én újabb hat-hat tengerészt, 12-én pedig öt tengerészt keresnek fel ukrán konzulok. Kijelentette, hogy a meglátogatott tengerészek férfiasan tartják magukat. A sérültek élete nincs veszélyben – emelte ki.

Közölte, hogy rendezett mind a huszonnégy letartóztatott tengerész jogi védelme, az ügyvédi költségeket az ukrán állam fizeti. Hangsúlyozta: az összes érintett minisztérium és állami szerv Ukrajnában megtesz minden tőle telhetőt azért, hogy a tengerészek mielőbb hazatérhessenek.