Az Európa Tanács támogatja az ENSZ migrációs csomagját

 

Az Európa Tanács főtitkára kijelentette, hogy támogatni fogják az ENSZ globális migrációs csomagjának elfogadását az ENSZ jövő heti marokkói csúcstalálkozóján.

Thorbjorn Jagland nyilatkozatában aláhúzta, az Európa Tanács hozzájárul a megállapodás elfogadásához, amely nemzetközi szinten is elősegíti az országok közötti együttműködést. A védelemre szoruló menekültek és a migráns gyerekek emberi jogai különös figyelmet érdemelnek – emelte ki.

Kijelentette, a migráció a mai kor egyik legnagyobb kihívása, amely több millió, üldöztetés vagy természeti katasztrófák elől menekülő ember jólétét és méltóságát érinti, néha pedig túlélését jelenti. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának hétfőn esedékes évfordulója alkalmával támogatom António Guterres ENSZ-főtitkár törekvését, hogy elfogadják a globális csomagot – fogalmazott Jagland.

Az egyezményt – hivatalos nevén Globális megállapodás a biztonságos, rendezett és szabályos migrációról – a tervek szerint jövő héten fogadják el az ENSZ marokkói csúcstalálkozóján. A jóváhagyás folyamatából időközben kilépett az Egyesült Államok és Ausztrália mellett több uniós tagállam, köztük Magyarország is.

A világszervezet 193 országa 2016 őszén egyezett meg a nem kötelező érvényű migrációs csomag elfogadásáról, amelynek célja a bevándorlás biztonságossá, legálissá tétele, az illegális migráció visszaszorítása, a jogosulatlanul érkezők kitoloncolásának felgyorsítása, illetve az integráció erősítése.

Washington: az ENSZ migrációs csomagterve a világkormányzást segíti elő a nemzetállamok rovására

Áll abban a közleményben, amelyet az amerikai ENSZ-nagykövet tett közzé New York-ban, a világszervezet központjában. Az állásfoglalásban az amerikai ENSZ-nagykövet emlékeztetett rá: az Egyesült Államok már 2017-ben kilépett a globális migrációs csomagterv tárgyalási folyamatából, mert a paktum nem egyeztethető össze az amerikai törvényekkel, politikával és az amerikai nép érdekeivel.

A dokumentum hangsúlyozza: egy állam legfontosabb szuverén döntései közé tartoznak a határok biztonságára vonatkozó döntések, annak meghatározása, hogy ki tartózkodhat jogszerűen az országban, vagy ki szerezhet állampolgárságot. Nem lehet tehát kérdéses hogy ezek a döntések nem képezhetik “nemzetközi keretek közötti viták és vizsgálatok tárgyai – hangsúlyozta a közlemény.

Az amerikai ENSZ-képviselet kiemelte azt is: bár elismeri sok bevándorló értékes hozzájárulását az amerikai nemzet építéséhez, de nem támogathat olyan megállapodást vagy folyamatot, amely nemzetközi szabályokat erőltet vagy erőltethet erőltethet az országra. Ez ellentmond annak, hogy a nemzetünk és állampolgáraink legjobb érdekeinek megfelelő döntéseket hozhassuk meg – emelte ki az állásfoglalás.

Amerikai sajtójelentések szerint az Egyesült Államok az elmúlt hónapokban különösen aktív volt az ENSZ-ben annak érdekében, hogy népszerűsítse és minél több tagállammal elfogadtassa álláspontját a migrációs csomagterv ügyében.

A migrációs csomagtervet eddig Magyarország mellett elutasította Ausztrália, Belgium, Olaszország, Svájc, Ausztria, Lengyelország, Csehország, és Bulgária is. ellene szavazott a lett parlament és a szlovák törvényhozás is.

A hivatalosan Globális megállapodás a biztonságos, rendezett és szabályos migrációról nevű migrációs csomagterv elfogadásáról a jövő héten az ENSZ Marrákesben (Marokkó) tartandó konferenciáján döntenek.