Irán tovább akarja fejleszteni rakétaprogramját

 

Az iráni légierő tábornoka kijelentette, hogy egyik legfontosabb programjuk a rakétáik és lőszereik hatótávolságának kiterjesztése.

Nem látnak semmi korlátozást magunkra nézve ebben a kérdésben – hangsúlyozta Azíz Naszírzade, a légierő tábornoka. Az iráni hadsereg azt állítja, hogy manőverező robotrepülőgépeinek hatótávolsága 2000 kilométer, vagyis elérheti velük az Egyesült Államok afganisztáni, egyesült arab emírségekbeli, illetve katari támaszpontjait, valamint a Perzsa (Arab)-öbölben lévő amerikai repülőgép-hordozókat. Az iráni légierő parancsnoka nem említette, Irán mekkora távolságra szeretné növelni fegyverei hatótávolságát. A bejelentés felbőszítheti a washingtoni vezetést, amely az iráni rakétaprogramban veszélyt lát a térség biztonságára nézve.

Mohamed Dzsavád Zarif iráni külügyminiszter is védelmébe vette a rakétaprogramot. Twitter-üzenetében hangsúlyozta: az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozata, amely támogatta az úgynevezett atomalkut, nem tiltotta meg Teheránnak, hogy rakétákat fejlesszen. A teheráni vezetés azt állítja, hogy a rakétaprogram védelmi jellegű, és nem sérti az ENSZ határozatait.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter ugyanakkor azt mondta szombaton: Irán közepes hatótávolságú ballisztikus rakétával hajtott végre kísérletet, és ezzel megsértette az ENSZ BT 2231-es határozatát. Olyan közepes hatótávolságú rakétáról van szó, amely képes több atomtöltetet is hordozni – tette hozzá. Irán azt is tagadta eddig, hogy volna olyan rakétája, amely képes akár csak egy atomtöltetet is hordozni.

Az ENSZ BT 2015. július 20-ai 2231-es határozatával jóváhagyta az akciótervet, amely Irán megállapodása nukleáris programja korlátozásáról hat nagyhatalommal. Donald Trump amerikai elnök májusban mondta fel az Egyesült Államok részéről a többhatalmi megállapodást, és ismét szankciókat vezetett be Irán ellen. Az elnök azzal indokolta ezt, hogy a megállapodás rossz, mert nem tiltja Iránnak a ballisztikus rakéták kifejlesztését és a vele szövetséges erők fegyverrel való támogatását Szíriában, Jemenben, Libanonban és Irakban.

A címlapfotó illusztráció.