Kiközösítették a szaúdi trónörököst a G20-as csoportképnél

 

A Reuters brit hírügynökség jelentése szerint Szaúd-Arábia de facto irányítóját a többi vezető figyelmen kívül hagyta, félrevonulva álldogálhatott a csoport szélén, a csoportképen ugyanakkor rajta volt.

A Reuters megjegyezte, hogy Mohamed bin Szalmán jelenléte a csúcson vita tárgyát képezi, mióta nemzetközi megítélése súlyosan megromlott Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró meggyilkolásának következtében. Számos ország, amely részt vesz a csúcson, elítélte a gyilkosságot, amelyhez több forrás szerint is köze volt a szaúdi trónörökösnek.

A trónörökös azonban ettől függetlenül több vezetővel találkozott, amiről a szaúdi külügyminisztérium és a média szorgosan jelentett. A jelentések szerint Mohamed bin Szalmán találkozott Hszi Csin-ping kínai, Vlagyimir Putyin orosz, Mun Dzse In dél-koreai, Enrique Pena Nieto mexikói elnökkel, de szóváltásaikról nem közöltek részleteket. Donald Trump amerikai elnök megerősítette, hogy „váltott pár udvarias szót” Mohamed bin Szalmánnal, de nem folytattak megbeszélést. Az al-Arabíja szaúdi hírtelevízió beszámolója szerint a két vezető találkozója barátságos hangulatú volt.

Vlagyimir Putyin orosz elnök és Mohammed bin Szalmán szaúdi koronaherceg a G20 csúcstalálkozóján Buenos Airesben (Fotó: MTI/EPA/Ballesteros)

A francia elnöki hivatal közlése szerint Emmanuel Macron francia államfő közölte a trónörökössel, hogy ragaszkodni fog nemzetközi szakértők bevonásához a Hasodzsi-gyilkosság kivizsgálásába. Öt perces szóváltásuk során Macron „nagyon határozott üzenetet” közvetített a szaúdi vezetőnek a Hasogdzsi-ügy kapcsán, és hangsúlyozta a jemeni konfliktus politikai úton történő rendezésének szükségét.

A Saudi Gazette nevű szaúdi hírlap közzétett egy videót a szóváltásról. A felvételen a két államférfi egymáshoz közel állva, suttogva beszél, Macron szigorú, feddő tekintettel magyaráz Mohamed bin Szalmánnak, aki látszólag zavarban van, kényszerűen mosolyog és bólogat, mintha el akarná oszlatni Macron aggodalmait. A felvétel alapján a Reuters szerint a trónörökös azt mondhatta, hogy  „ne aggódj”, mire Macron közli, hogy „de aggódom”.

Még a pénteki nap során Theresa May brit kormányfő is találkozik Mohamed bin Szalmánnal. May fogadkozott, hogy szigorú hangnemet fog megütni a trónörökössel, világossá fogja tenni, hogy a Hasogdzsi-gyilkosság kivizsgálásának hitelesnek kell lennie, a felelősöket pedig el kell számoltatni.

A trónörököshöz azonban nem mindenki viszonyult látszólagos ridegséggel. Szemben másokkal, Vlagyimir Putyin orosz elnök lepacsizott vele, és jót nevettek, miközben elfoglalták egymás melletti ülőhelyüket a G20-csúcs plenáris ülésén.