Szintet lépett az orosz–ukrán konfliktus

 

Félháborús helyzet alakult ki Ukrajna és Oroszország között. Az ukrán és az orosz hadihajóknak a Kercsi-szorosnál történt vasárnapi incidensében ukrán tengerészek megsebesültek, mások fogságba estek. Ukrajnában a hadiállapotot vezet be szerdától Porosenko elnök. Kijev szerint katonai agresszió történt Oroszország részéről, Moszkva viszont azt állítja, hogy ukrán provokáció történt.

Ukrajna és Oroszország a Kercsi-szorosnál történt incidensben kölcsönösen egymást vádolja. Az ukránok azt mondják, az orosz haditengerészet támadt rájuk, az oroszok pedig azt állítják, a három ukrán hajó eltért a kijelölt útvonaltól, és megakartak győződni a hajón lévő rakományról.

A Kercsi-szoros egy rendkívül kényes, stratégiailag fontos terület – jelentette ki Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő. Mint mondta, a szorosnál történtek kapcsán mindkét fél a saját álláspontján védi, emellett az oroszok azt is mondják, 2003-ban megállapodtak az ukránokkal, hogy milyen útvonalon haladhatnak a hajók a területen.

Az oroszok csak a munkájukat végezték?

A szakértő közölte, az ukrán hajó valóban eltért a kijelölt útvonaltól, nagyjából 50 kilométeres különbséggel, és a krími partokat 20 kilométernyire közelítette meg, amelyet az oroszok nem hagytak szó nélkül. Hozzátette, az is közrejátszhatott, hogy ukrán szélsőségesek többször is megfenyegették már az oroszokat a kercsi híd felrobbantásával, amelyet tavaly tavasszal adtak át.

Kis-Benedek József azt is elmondta, hogy az orosz partvédelmi rész egysége gyakorlatilag csak a munkáját végezte, hiszen kötelessége ellenőrizni minden, a szorosnál átjáró hajóforgalmat. Mivel az ukránok nem álltak meg a felszólításra és nem engedelmeskedtek, az oroszok is léptek – mondta a biztonságpolitikai szakértő az M1 Ma reggel című műsorában.

Közelednek a választások

Petro Porosenko ukrán elnök szeretné stabilizálni a pozícióját, hiszen március végén lesznek az elnökválasztások. Ugyanakkor a törvény szerint rendkívüli hadiállapot elrendelése esetén nem lehet választásokat tartani. A jelenlegi közvélemény-kutatások szerint Julia Timosenko korábbi elnök áll az első helyen, jelenleg 20 százalékkal, míg Porosenko 10 százalékon áll.

Petro Porosenko a parlament rendkívüli ülésén beszél (Fotó: MTI/EPA/Sztepan Franko)

Az ukrán elnök azt is mondta, a rendkívüli állapot nem jelent tényleges háborús állapotot, a bevezetésére vonatkozó rendelet nem irányoz elő a polgárok jogaival és szabadságjogaival kapcsolatos semmilyen korlátozást. A hadiállapot 30 napig lesz érvényben, de nem az egész országban, hanem csak tíz megyében vezetik be.

„Politikai játék”

Porosenko ugyanakkor ígéretet tett, hogy a rendkívüli állapot ellenére is megtartják a választásokat, de márciusig még sok idő van, addig több fordulatot is vehet az ukrán-orosz viszony. A szakértő úgy véli, semmi nem indokolja a rendkívüli állapot bevezetését, ez csak egy „politikai játék” az ukránok részéről. Hozzátette, Ukrajna keleti részén már több éve folyamatos a harc, tízezer ember halt meg, és jelenleg is vannak háborús konfliktusok, így az sokkal jobban indokolná a rendkívüli állapot bevezetését.

A szakértő hozzátette, a hadiállapot bevezetésének is vannak ismérvei, az ukránok jelen esetben a teljes haderőt helyezték harckészültségbe, amely jelentős mértékű túlzás.

A G20-csúcson is tárgyalnak az incidensről

Az orosz-ukrán konfliktusról a közelgő G20-csúcstalálkozón is tárgyalhatnak. Donald Trump amerikai elnök már közölte, hogy idegesen szemléli a helyzetet. A találkozón az amerikai elnök várhatóan Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is találkozni fog. A NATO-főtitkár sajtótájékoztatón szólította fel a NATO-országokat Ukrajna támogatásáról.

A biztonságpolitikai szakértő úgy véli, a jövőben egyre több provokációra kerülhet még sor az ukránok és az oroszok között, a kelet-ukrajnai konfliktus pedig intenzívebbé válhat. Az ukrán hajók egyelőre még a Kercsi-kikötőben vannak, az oroszok még nem nyilatkoztak, hogy mikor engedik azokat vissza, várhatóan egy megállapodás születik majd erről – jegyezte meg Kis-Benedek József.

Az orosz–ukrán incidens legutóbbi fejleményeiről ebben az összefoglalónkban olvashat.