Orbán: Az Egyesült Királyság kilépése szomorú nap az uniónak

 

A britek kilépése hatalmas veszteség, mert az unió második legerősebb gazdaságáról van szó. Sőt, egy atomhatalomról, így biztonsági szempontból is óriási veszteség, hogy távozik az Európai Unióból – jelentette ki Orbán Viktor a közmédiának Brüsszelben.

A miniszterelnök hangsúlyozta, az Egyesült Királyságban dolgozó magyarok jogai és családjaik érdekei a kilépés után sem sérülnek, a kormánynak ugyanis sikerült jó megállapodást kötni.

Az EU mostani vezetői nem vétlenek a Brexitben

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy az Európai Unió mostani vezetői szerinte nem vétlenek a Brexitben, felelősséget viselnek azért, hogy ez megtörténhet. Az egyik legsúlyosabb hiba az volt, hogy olyan bizottsági elnököt választott az EU, akinek a személyét a britek ellenezték, a másik hiba pedig, hogy a migránsokat beengedte az unió, a briteket pedig nem tudta benntartani. Fordítva kellett volna – fogalmazott a kormányfő.

Mi, magyarok próbálkoztunk. Mi voltunk az egyetlenek, akik beavatkoztunk valamilyen mértékig a britek kampányába, és arról győzködtük őket, hogy inkább maradjanak, de ezt nem sikerült elérnünk – nyilatkozta Orbán Viktor a közmédiának Brüsszelben.

A kormányfő szerint most azonban nincs más választásunk, mint tudomásul venni a döntést, ami megszületett. Hangsúlyozta: a veszteség nagy, hiszen Nagy-Britannia sok pénzt visz most el az EU-tól.

Nekünk, magyaroknak is kevesebb marad: így anyagilag is mérhető a veszteség, amit elszenvedünk, túl a politikai és biztonsági természetű veszteségen – tette hozzá a miniszterelnök.

Súlyos kérdésekről kellett megállapodni

A miniszterelnök elmondta, súlyos tárgyalások zajlottak, és olyan súlyos kérdésekről kellett megállapodni, mint a kereskedelmi jogok, befektetések vagy a pénzügyi szolgáltatások jövője.

Itt nem győzelem vagy vereség a kérdés, hanem, hogy ki jár jobban, és ki jár rosszabbul. Illetve, hogy vannak-e olyan megoldások, hogy mind a ketten jól járjunk. Mindenkinek komoly engedményeket kellett tenni – tette hozzá.

Orbán Viktor kiemelte, teljesült a magyar kormány célja, hogy megvédje a Nagy-Britanniában dolgozó magyarok érdekeit. „Azok a magyarok, akik ma Angliában vannak, biztonságban vannak, a helyzetük nem romlott” – fogalmazott.

A miniszterelnök hangsúlyozta, a Brexit az Európai Parlament tavasszal lejáró ötéves mandátumának egyik legfontosabb kérdése, amelyben előkerül az európai vezetők felelőssége, az, hogy ki tehet a Brexitről, vétlenek-e az Európai Unió mostani vezetői. A válasz az, hogy nem – húzta alá.

Véleménye szerint felelősség terheli az unió vezetői a Brexit bekövetkezéséért.

Orbán Viktor a rendkívüli Brexit-csúcson (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs)

Érdemes inkább a jövő felé fordítani a tekintetünket

Kiemelte: ha olyan uniós bizottsági elnököt választ meg az Európai Unió, akit a britek nem akarnak, mégis ilyen elnökkel kell dolgozniuk, az távolítani fogja őket az uniótól – mondta.

„Nem lehet megtenni Európa második legnagyobb gazdaságával, hogy amikor nyíltan nem akar valakit egy pozícióba, akkor mi mégis arra a pozícióra beerőszakoljuk. Itt ez történt” – emlékeztetett.

Orbán Viktor második hibaként a migrációt említette. „Az történt, hogy a migránsokat beengedtük, a briteket meg nem tudtuk bent tartani. Fordítva kellett volna. A briteket bent kellett volna tartani, a migránsokat nem kellett volna beengedni. Ha a nyugat-európai országok nem engedték volna be a migránsokat, akkor a britek bent tudtak volna maradni az unióban. Ez azonban múlt idő és spekuláció, érdemes inkább a jövő felé fordítani a tekintetünket” – mondta a kormányfő.