A Huawei eszközeinek elkerülésére kéri szövetségeseit az Egyesült Államok

 

A Wall Street Journal (WSJ) tájékoztatása szerint az amerikai tisztviselők már felvették a kapcsolatot azokkal az Egyesült Államokkal szövetséges országokkal, ahol a Huawei eszközei már széles körben elterjedtek.

Az amerikai hírszerzés korábban figyelmeztetett, hogy a Huawei és hasonló kínai cégek együttműködnek a kínai kormánnyal, ami fokozza a kémkedés lehetőségét.

A WSJ forrásai szerint az amerikai kormány a távközlési rendszerek fejlesztését célzó pénzügyi támogatások növelését fontolja azon országok számára, amelyeknél nem terjedtek el a kínai gyártmányú kommunikációs eszközök.

Washingtont különösen az aggasztja, hogy kínai távközlési eszközöket használnak olyan országokban, – például Németországban, Japánban és Olaszországban – amelyekben amerikai katonai bázisok vannak – jegyezte meg a WSJ jelentése.

A Huawei visszautasítja az ellene felhozott nemzetbiztonsági vádakat

A Huawei Technologies az MTI-hez eljuttatott közleményben utasította vissza az amerikai Wall Street Journalban ellene felhozott vádakat, miszerint mobil távközlési hálózati berendezései nemzetbiztonsági kockázatot jelentenének az Egyesült Államok és szövetségesei számára.

A közlemény szerint a Wall Street Journal cikke az Egyesült Államok kormányzatának Kína ellen indított kereskedelmi háborúja jegyében született meg, és az amerikai termékek számára próbál piacot teremteni a kínai cégek kiszorításával az amerikai és a nyugat-európai piacokról.

Az Egyesült Államok már megtiltotta állami szervezeteknek és beszállítóiknak a Huawei mobil távközlési hálózati berendezéseinek használatát. Legutóbb Ausztrália zárta ki a kínai céget az ötödik generációs mobil hálózati berendezések szállítói közül.

A WSJ értesülése szerint Washington a Huawei mobil hálózati berendezéseit már széles körben használó szövetségeseit kívánja rávenni a telepített rendszerek által szerinte okozott kiberbiztonsági kockázatok kiküszöbölésére. A lap által idézett források tájékoztatása szerint Washington pénzügyi támogatást is kilátásba helyezett távközlési hálózati fejlesztések finanszírozásához az amerikai katonai támaszpontoknak otthont adó országok, így többek között Németország, Olaszország és Japán számára.

A Huawei MTI-hez eljuttatott közleménye leszögezi: a megbízhatóság mindig is elsődleges fontosságot jelentett a vállalat számára, és számos igazoltan biztonságos terméket és megoldást szállított már világszerte több százmillió fogyasztónak. Ennek köszönhetően a Huawei már a világ 170 országában nyerte el a kormányzatok és a végfelhasználók bizalmát, termékeit és megoldásait a legnagyobb hálózati szolgáltatók mellett a Fortune 500 lista vállalatai is használják. A következő, ötödik generációs mobil távközlési hálózat kiépítését pedig eddig már 22 távközlési szolgáltató bízta a Huaweire.

A közlemény kiemeli, hogy a Huawei teljes egészében az alkalmazottai tulajdonában van, az általa gyártott termékek pedig 70 százalékban külföldi beszállítók alkatrészeiből készülnek.