Erőt is alkalmazhatnak az amerikai déli határra vezényelt katonák

 

Engedélyt adott a déli határra vezényelt amerikai katonáknak az erő alkalmazására Donald Trump amerikai elnök azon a csütörtöki telekonferencián, amelynek keretében hálaadás napi üzenetet intézett az amerikai fegyveres erőkhöz.

A szokásos ünnepi üzenetet az elnök Palm Beachben lévő Mar-a-Lago villájából közvetítették, és Donald Trump – miután hálát mondott az amerikai fegyveres erőknek a szolgálatukért – válaszolt a feltett kérdésekre is.

Az elnök hangsúlyozta az amerikai határok biztonságosságának fontosságát, és ezzel összefüggésben azt hangoztatta, hogy a migránskaravánnal érkezők között olyan emberek is vannak, akik veszélyt jelentenek az amerikaiakra.  „Rossz emberek” – fogalmazott, és azt állította, hogy „bolondokháza, káosz és halál lesz”, ha a bírák megakadályozzák az illegális migránsok beözönlését korlátozó intézkedések végrehajtását.

“Szörnyű dolog, amikor bírák akarják megmondani, hogyan védjük a határokat” – mondta, utalva arra, hogy a hét elején egy szövetségi bíró átmeneti időre felfüggesztette azt az elnöki rendeletet, amely megtagadná a menekültkérelem benyújtásának lehetőségét mindazoktól, akik illegálisan lépik át az amerikai határt.

 

Donald Trump „totális katasztrófának” nevezte azt a San Franciscóban lévő szövetségi bíróságot, amelynek bírája felfüggesztette az elnöki rendeletet.

Ugyanakkor leszögezte: nem a bevándorlást ellenzi, hanem az illegális bevándorlást.

„Mindenkinek jogszerűen kell belépnie az országba” – tette hozzá.

Kérdésekre válaszolva Trump elmondta, hogy Washington komoly tárgyalásokat folytat Afganisztánnal, és megpendítette azt is: lehet, hogy ellátogat oda.

Ismét védelmébe vette a Hasogdzsi-gyilkosság kapcsán tett nyilatkozatát Szaúd-Arábiáról. Hosszasan dicsérte az amerikai-szaúdi gazdasági kapcsolatokat, mondván, hogy Rijád dollármilliárdokat fektet be az Egyesült Államokban. Amikor azt kérdezték tőle, hogy mégis, ki a felelős Dzsamál Hasogdzsi újságíró meggyilkolásáért, azt válaszolta: „nem tudom, hogy bárki is valaha képes lesz azt a követeztetést levonni, hogy a koronaherceg követte e”. Hozzátette: „gyűlölöm, ami történt, és gyűlölöm ennek elleplezését, de ő (a szaúdi koronaherceg) ezt még nálam is jobban gyűlöli”.

A G20-as országcsoport hó végén Argentínában tartandó csúcstalálkozójáról szólva azon meglátásának adott hangot, hogy a Hszi Csin-ping kínai vezetővel tervezett megbeszélésein sikerül megállapodást kötnie a két ország kereskedelmi vitájában.