Magyarországra szövetségesként tekintenek Washingtonban

 

Magyarországra megbízható és partneri viszonyt kínáló szövetségesként tekintenek Washingtonban: a magyar-amerikai viszonyban komoly fordulat tapasztalható, a Donald Trump elnökségével az amerikai külpolitikai irányváltás kiteljesedett, így a kétoldalú tárgyalások a barátság és az együttműködés szellemében zajlanak – hangsúlyozta az MTI-nek Washingtonban a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Kétnapos látogatása során Magyar Levente mások mellett Wess Mitchell külügyi államtitkárral, Fiona Hill-lel, a Nemzetbiztonsági Tanács főigazgatójával, Kurt Volker ukrajnai ügyekért felelős különmegbízottal, valamint az energetikai minisztérium két politikusával, Dan Brouillette miniszterhelyettessel és Theodore Garrish államtitkárral tárgyalt. Találkozott még a magyarországi érdekeltségekkel rendelkező amerikai cégek üzleti tanácsának (USHBC) képviselőivel is.

Megújulhat a védelmi együttműködés

Közlése szerint olyan fontos kérdésekről tárgyalt, mint a közép-európai energiabiztonság és az ehhez kapcsolódó beruházások ügye, a Magyarország és az Egyesült Államok közötti védelmi együttműködés megújítása, és a közel-keleti üldözött keresztény csoportok védelmében kifejtett amerikai, illetve magyar tevékenység összehangolásának módozatai.

Az államtitkár hangsúlyozta: „A közel-keleti üldözött keresztények megsegítése szoros összhangban van a magyar kormány azon törekvésével, hogy a nehéz helyzetben lévő országok lakosainak helybe vigye a segítséget, ne pedig azt a félrevezető és megtévesztő, európai fősodorbeli narratívát kövesse, miszerint azzal tudunk segíteni, ha az illegális migrációs folyamatokat erősítjük és támogatjuk.”

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Az energiabiztonságról folytatott tárgyalásokról Magyar Levente kifejtette: „Amikor arról folytatunk eszmecserét, hogy Magyarországnak milyen energetikai érdekei vannak, amelyeknek érvényesítéséhez az Egyesült Államok hozzájárulhat, akkor mindig őszintén elmondjuk, hogy a fő célkitűzéseink 30 éve változatlanok, Magyarország egyoldalú gázfüggősége ugyanis nem egészséges állapot, s ennek a feloldásán energiát, pénzt és politikai tőkét nem kímélve dolgozunk hosszú évek óta.”

A magyar kormány számít az Egyesült Államok segítségére

Ugyanakkor leszögezte azt is: energiadiverzifikálási erőfeszítéseihez Magyarország eddig sem az Európai Uniótól, sem az Egyesült Államoktól nem kapott túl sok kézzelfogható segítséget. Utalt arra, hogy amit Magyarország az energetikai beszerzési útvonalak diverzifikálásában elért, azt önerőből, a szomszédjaival történt együttműködésének köszönhetően érte el. „Magyarország befolyása más országok és szuverén nemzetközi szereplők döntéseire korlátozott, sokkal korlátozottabb, mint az Egyesült Államoké” – tette hozzá.

Hangsúlyozta: „jelenleg nem Magyarországon múlik Közép-Európa orosz gázfüggőségének mérséklődése.” Hozzátette: a magyar kormány számít az Egyesült Államok segítségére abban, hogy elősegítse azokat a politikai döntéseket és gazdasági folyamatokat, amelyek eredményeképpen a Kárpát-medence és Közép-Európa többi állama meghozza az energiafüggetlenség eléréséhez szükséges döntéseket.

Tiszteletben kell tartani a magyar szuverenitást

A magyar-amerikai védelmi együttműködésről szólva a politikus elmondta: nem konkrét ügyletekről tárgyalt, hanem olyan új védelmi együttműködési jogi keretek kidolgozásáról, amely megújítja a jelenlegi szabályozást és olyan feltételrendszert alakít ki, amely mind az Egyesült Államok, mind Magyarország érdekeinek megfelel, és teljes mértékben tiszteletben tartja a magyar szuverenitást. Magyar Levente szerint „a kétoldalú kapcsolatok minősége megengedi azt, hogy belátható időn belül megállapodjunk és megkössük az új egyezményt”.