Trump a floridai szavazatok újraszámlálásának leállítását szorgalmazza

 

A floridai szavazatok újraszámlálásának leállítását szorgalmazta Donald Trump amerikai elnök egy hétfő reggeli Twitter-bejegyzésében.

„Nagy számban bukkantak fel a semmiből új szavazócédulák, sok szavazócédula hiányzik, sokat meghamisítottak. A szavazatok tisztességes újraszámlálása többé már nem lehetséges, a szavazócédulák tömegesen fertőzöttek” – fogalmazott az elnök a mikroblogban, és egyúttal Rick Scott republikánus szenátorjelölt és Ron DeSantis republikánus kormányzójelölt győzelmének elfogadására szólított fel.

A múlt kedden tartott választások első eredményei szerint a szenátusi választást Rick Scott republikánus jelölt, Florida volt kormányzója nyerte Bill Nelson demokrata párti szenátorral szemben, a kormányzóválasztásból pedig a republikánus Ron DeSantis került ki győztesen a demokrata párti Andrew Gillummal szemben, aki jelenleg a floridai főváros, Tallahassee polgármestere.

Gillum a választás éjszakáján elismerte vereségét, Bill Nelson azonban azonnal újraszámlálást kért, arra hivatkozva, hogy a voksok közötti különbség túl kicsi, alig 0,5 százalékos. Ezt követően Gillum is az újraszámlálás mellett döntött.

A floridai hatóságok szombaton rendelték el az újraszámlálást Florida mind a 67 megyéjében, de a figyelem elsősorban az általában demokrata többségű szavazókörzetekként számontartott Broward és Palm Beach megyékre irányul. A floridai törvények szerint géppel történik az újraszámlálás, ha a jelöltek voksai közötti különbség 0,5 százalékos vagy annál kisebb, és amennyiben a gépi újraszámolás 0,25 százaléknál kisebb arányt mutat, akkor a voksok kézi újraszámolása következik.

Broward megyében vasárnap órákon keresztül elakadt a gépi újraszámlálás, a hivatalos közlés szerint a gép meghibásodása miatt. A republikánusok a megyei választási felelőst, Brenda Snipest tették felelőssé, akit a múlt héten már Marco Rubio floridai republikánus szenátor a voksok manipulálásával vádolt meg, és az elmozdítását szorgalmazta.

Rick Scott republikánus szenátorjelölt feljelentést tett Snipes és a helyi választási iroda munkatársai ellen, és hétfőn reggel újabb perkérelemmel fordult a bírósághoz, azt kérve, hogy bírói úton rendeljenek ki rendőröket a választási gépek és szavazócédulák ellenőrzésekor. A CNN hírtelevízió értesülései szerint a bíróság helyi idő szerint hétfő délután dönt az ügyben.

Rick Scott vasárnap a Fox televíziónak adott interjúban azt nyilatkozta: demokrata párti vetélytársa „keserű vesztes, aki megpróbál csalással győzelemre jutni”.  Amerikai sajtóhírek szerint a két demokrata párti politikus – Nelson és Gillum – ügyvédjei megjelentek Palm Beachben az újraszámláláskor, és állítások szerint azért harcolnak, hogy a nem amerikai állampolgárok voksait is figyelembe vegyék az újraszámlálásnál. Nem amerikai állampolgárok ugyanis nem szavazhatnak, a gyanú szerint azonban többen közülük mégis szavaztak.

A Politico című lap hétfői értesülései szerint várható Brenda Snipes elbocsátása is. A rendellenességek miatt ugyanis – írta a Politico – már a Demokrata Párt sem támogatja Snipes hivatalban maradását.