Felavatták Lech Kaczynski emlékművét Varsóban

 

Leleplezték Lech Kaczynski volt lengyel elnök emlékművét szombat este Varsó egyik főterén, a Pilsudski téren. A lengyel kormánypárt elnöke, Jaroslaw Kaczynski a ceremónián elmondta: a 2010-es szmolenszki katasztrófában elhunyt ikertestvére a szuverén és igazságos Lengyelország megteremtésére törekedett.

A lengyel függetlenség visszaszerzésének 100. évfordulója előestjén megtartott avatáson részt vett Lech Kaczynski lánya, Marta, valamint a lengyel politikai vezetők, köztük Andrzej Duda elnök.

Jaroslaw Kaczynski beszédében kiemelte: testvére tevékenysége döntően hozzájárult ahhoz, hogy “ellenszegülni lehetett annak, amit posztkommunizmusnak hívunk, amely az előzőnél jobb, de még mindig óriási hibákkal terhelt rendszer volt”.

Andrzej Duda aláhúzta: Lech Kaczynski a haza szolgálatának szánta életét, és e misszió teljesítése közben érte a halál.  Az elhunyt elnöknek “átgondolt elképzelése volt Lengyelország fejlesztéséről (…) Ezt mi ma megvalósítjuk” – jelentette ki Duda. Hangsúlyozta: Pilsudski óta Kaczynski volt az első nagy lengyel államfő. Ezért méltó erre az emlékműre – fűzte hozzá.

A Lech Kaczynskit ábrázoló, több mint háromméteres bronzszobor három és fél méter magas gránittalapzaton áll. Az emlékművet Józef Pilsudski marsall, Lengyelország két háború közötti vezetője szobra szomszédságában állították fel. Közelében van a szmolenszki légi katasztrófa összes áldozatának szentelt, idén áprilisban leleplezett, utashidat felidéző emlékmű is. Az ellenzéki pártok képviselői nem jelentek meg a szombati avatáson a mindkét szmolenszki emlékmű felállítását megelőző, 2010 óta tartó politikai huzavona nyomán.