Újraszámlálást követelnek az amerikai demokraták

 

A keddi voksoláson alulmaradt demokrata politikusok Floridában és Georgiában a szavazatok újraszámolását követelik – Florida már készen is áll a voksok kézi újraszámolására.

Floridában Bill Nelson demokrata párti szenátor 17 ezer szavazattal maradt alul kihívójával, Rick Scott, eddigi floridai kormányzóval szemben, és mivel az állam törvényei lehetőséget adnak arra, hogy 0,5 százalékos, vagy annál kisebb arányú szavazatkülönbség esetén újraszámolást lehessen kérni, a 76 éves Nelson szerdán megindíttatta a folyamatot. „Figyelembe véve, hogy Florida nagy területű állam, úgy becsüljük, hogy egyes körzetekben  még nem sikerült megszámlálni valamennyi voksot, ezért szükséges új eljárás” – jelentette ki csütörtökön este Marc Elias ügyvéd, Bill Nelson kampányának munkatársa.

Bill Nelson, demokrata párti szenátor (Fotó: EPA/CRISTOBAL HERRERA)

Bill Nelson, demokrata párti szenátor (Fotó: EPA/CRISTOBAL HERRERA)

Rick Scott szóvivője, Chris Hartline már szerdán kifejtette: „a választásnak vége, Bill Nelson elkeseredetten ragaszkodik valamihez, ami a számára már nem létezik”. Csütörtökön kiadott közleményében Scott kampánycsapata a többi között leszögezte: Nelson „a következőkben már azt fogja hangoztatni, hogy az oroszok ellopták tőle a választást”. Rick Scott eddigi kormányzó két ciklusban irányította a déli államot, ezért a törvény szerint nem jelöltethette magát újra. A kormányzói palotáért Ron DeSantis, a Donald Trump támogatását élvező republikánus képviselő és a főváros, Tallahassee demokrata párti polgármestere, a 39 éves afroamerikai Andrew Gillum szállt versenybe.

Sokkal több a megszámlálatlan szavazat, mint eredetileg jelentették?

Gillum a választás estéjén elismerte vereségét, ám csütörtök estére megváltoztatta a véleményét. Kommunikációs igazgatója, Johanna Cervone közleményben szögezte le: kedd este óta „világossá vált, hogy sokkal több a megszámlálatlan szavazat, mint eredetileg jelentették. Gillum a kampányát a nép érdekében folytatta, és elkötelezettek vagyunk valamennyi floridai szavazat megszámlálása iránt”. A közleményben azonban nem esett szó arról, hogy a polgármester visszavonja-e kedden tett nyilatkozatát, melyben elismerte vereségét.

Andrew Gillum, Tallahassee demokrata párti polgármestere (Fotó: EPA/DAN ANDERSON)

Andrew Gillum, Tallahassee demokrata párti polgármestere (Fotó: EPA/DAN ANDERSON)

Elemzők arra számítanak, hogy megismétlődhetnek a 2000-ben tartott elnökválasztás jelenetei: amikor a George W. Bush republikánus és Al Gore demokrata párti elnökjelöltekre leadott szavazatokat kellett újraszámolni, mert Gore nem fogadta el az eredményt. Akkor végül a legfelsőbb bíróság hozott döntést, kimondva, hogy 537 szavazattöbbséggel Bush nyerte meg a választást. Megjegyzendő egyébként, hogy most is ugyanazokban a dél-floridai választókerületekben kérnek újraszámlálását, ahol 18 évvel ezelőtt.

A demokraták manipulálni akarják a szavazás eredményét?

Marco Rubio floridai republikánus szenátor csütörtökön egy sor Twitter-bejegyzést tett közzé, amelyekben a most vitatott körzetek választási igazgatója, Brenda Snipes irodájának elmúlt évekbeli ellentmondásos döntéseit felsorolva azt sugalmazta, hogy a demokraták manipulálni akarják a szavazás eredményét. A Floridával szomszédos Georgiában is újraszámlálás várható: a kormányzóválasztáson alulmaradt demokrata párti Stacey Abrams nem elégedett az eredménnyel. Abrams a szavazatok 48.73 százalékát kapta, míg republikánus vetélytársára, Brian Kempre a szavazók 50.33 százaléka szavazott.

Stacey Abrams, az első fekete nő, akit kormányzónak jelöltek Georgiában (Fotó: MTI/EPA/Tami Chapell)

Stacey Abrams, az első fekete nő, akit kormányzónak jelöltek Georgiában (Fotó: MTI/EPA/Tami Chapell)

Abrams, aki azt remélte, hogy az Egyesült Államok történetének első afroamerikai női kormányzója lesz, azzal vádolta meg a republikánus győztest, hogy 35 ezer afroamerikai szavazó regisztrálását technikai nehézségekkel ellehetetlenítette, amit Kemp határozottan tagad. Abrams ügyvédje, John Chandler csütörtöki sajtóértekezletén közölte: „addig pereskedünk, amíg valamennyi szavazatot meg nem számolják”. Csütörtökön a késő esti órákban a republikánus szenátorjelölt Rick Scott sajtóértekezletet tartott és bejelentette: két pert indított két megye (Broward és Palm Beach) választásért felelős tisztségviselői ellen, mert szerinte összehangolt erőfeszítésekkel „megpróbálják elcsalni a választást”.

Scott és az Országos Republikánus Szenátusi Bizottság (NRSC) azt gyanítja, hogy Broward megyében a tisztségviselők eltitkolják a leadott és megszámlált szavazatokra vonatkozó információkat, Palm Beach megyében pedig a körzetért felelős választási igazgató a saját álláspontja szerint javította a hibás, vagy sérült szavazólapokat és visszautasította, hogy az eljárásnak tanúi legyenek. „Nem fogom ölbe tett kézzel nézni, hogy etikátlan liberálisok megpróbáljanak elcsalni egy választást” – fogalmazott a sajtókonferencián Scott. A politikus pár órával azt követően tett feljelentést, hogy Marco Rubio szenátor Twitter-bejegyzésekben számolt be az általa vélelmezett visszaélésekről.