Hatezer horvát védi a bosnyák határt

 

Ha nagyobb, akár több tízezres tömeg próbál meg egyszerre bejutni az országba,nem biztos, hogy fel tudja tartóztatni őket a megerősített őrség. Az M1 Ma reggel című műsorában Janik Szabolcs elemezte a balkáni helyzetet.

„Semmi nem utal arra, hogy a következő hetekben, hónapokban javulna a kialakult helyzet. Sőt, azt látjuk, hogy most már a helyi társadalom is egyre inkább elégedetlen a kialakult helyzettel. Ha megnézzük a különböző médiumokban megjelent képsorokat, azt látjuk, hogy áldatlan állapotok uralkodnak. Van olyan közpark, ahol akár adott esetben ember is meghúzza magát mindenféle sátrak alatt, tehát ez humanitárius szempontból is elég rossz helyzet” – mondta a Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettese.

A közbiztonsági, határigazgatási, határvédelmi kihívásokról nem is beszélve. A bosnyák és a horvát hatóságok néhány száz fős tömeget még tudnak kezelni, de ha ez bármikor a jövőben több ezer vagy tízezer fővé duzzadna, az nagyon komoly kihívást jelentene. Ezen a szakaszon nincs fizikai határzár. Különböző határvédelmi rendszerekkel és élő erővel védik az átkelési pontokat – mondta a kutató.

Janik Szabolcs szerint: „Meg kell érteni, hogy a határ nem egy folyékony dolog, amin saját kényünk-kedvünk szerint átmegyünk, hanem ennek megvannak a maga szabályai, amit mindenkinek tiszteletben kell tartani.”

A kutató elmondta, hogy Bosznia-Hercegovina ütközőhelyzetbe került, hiszen a bevándorlók ott szeretnének áthaladni. Horvátország viszont mindent megtesz azért, hogy a migránsok ne jussanak be hozzájuk. Benne van, hogy egy több ezres, vagy tízezres tömeg Boszniában marad, és patthelyzet alakul ki.