„Németország csak Európával együtt tud gondoskodni biztonságáról”

 

Németország nem tud egyedül, elszigetelten gondoskodni a biztonságáról, ez csak Európával együtt, az európai uniós viszonyrendszerbe beágyazottan lehetséges, ezért ki kell teljesíteni a külső határ védelmére és a belső határok szabad átjárhatóságára épülő schengeni rendszert – mondta Annegret Kramp-Karrenbauer, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) egyik esélyes elnökjelöltje szerdán Berlinben.

A CDU eddigi főtitkára a német fővárosban tartott programismertető tájékoztatóval mutatkozott be hivatalosan elnökjelöltként. Kiemelte: a legfontosabb feladat a jólét megőrzése és a biztonság, valamint az, hogy Németországban mindenki a hazájának tartsa az országot és otthon érezze magát benne. Mint mondta, a jólét megőrzésében a legnagyobb kihívás a „hihetetlen” léptékű átalakulást hozó digitalizáció.

A biztonsággal kapcsolatban arról is szólt, hogy „erős államot” kell építeni és meg kell erősíteni az állam iránti bizalmat.A migrációról kérdésre válaszolva elmondta, a párt szervezeteinél tartott országjárása során azt tapasztalta, hogy már nem ez az első számú téma a tagság számára, de továbbra is foglalkoznak vele.

Programjának harmadik kiemelt elemével kapcsolatban a bevándorlókra és menekültekre utalva aláhúzta: a CDU-nak azért kell dolgoznia, hogy „a régóta itt lakók és a nemrég érkezettek” egyaránt a hazájuknak érezzék Németországot. Hozzátette: tudomásul kell venni, hogy nem lehet „visszacsinálni” a 2015-ös menekültválság előtti állapotokat, és a múlt felhánytorgatása helyett előremutató, termékeny vitát kell folytatni.

Egy hónap múlva lesz a tisztújító kongresszus

A CDU a december 7-én kezdődő hamburgi kongresszusán tart tisztújítást. Addig az elnökjelölteknek kerülniük kell a „romboló hatású versengést” – mondta Annegret Kramp-Karrenbauer, kiemelve, hogy ő sem a többi jelölttel vetélkedik, hanem a tagsághoz és a kongresszusi küldöttekhez fordul egy „ajánlattal”, elnökjelölti programjával. A másik két esélyes jelölttel kapcsolatban elmondta: elnökként azt támogatná, ha Jens Spahn továbbra is az elnökség tagjaként és a szövetségi kormány egészségügyi minisztereként dolgozna, a politikába csaknem tíz év szünet után visszatérő volt parlamenti (Bundestag-) frakcióvezető, Friedrich Merz pedig a párt javára hasznosítaná tudását, különösen az adópolitika területén.

Utalva arra, hogy Friedrich Merz vetette fel elsőként – 2003-ban –, hogy az adórendszer egyszerűsítésével el kell érni, hogy az adóbevallás elférjen egy söralátéten, azt mondta, jó lenne, ha a CDU lenne az első párt, amely okostelefonra fejlesztett adóbevallás-készítő alkalmazással állna elő.

Főtitkárból lenne elnök  a katolikus politikus

Annegret Kramp-Karrenbauer Saar-vidék tartományból érkezett, 56 éves, katolikus, házas, három gyermeke van, 1999 óta hivatásos politikus, 2011-től a tartomány miniszterelnöke volt, a CDU főtitkári tisztségét február óta tölti be.

A tisztújító kongresszuson csak az elnökséget pályázza meg, főtitkári tevékenységét befejezi. A tagság körében népszerű és elismert politikust a távozó pártelnök, Angela Merkel szövetségeseként tartják számon. Tájékoztatóján jelezte, hogy folyamatosságra törekszik, mint mondta, Angela Merkel távozásával véget ér egy korszak a CDU történetében, de a vezetők mindig is az előző nemzedék munkájára építve dolgoznak, az “elődök vállán állnak”.