Ismét oktathatnak románul a nemzetiségi tanítók

 

A bukaresti képviselőház szerdán megszavazta azt a sürgősségi kormányrendeletet, amely szeptember végétől újra lehetővé tette, hogy a nemzetiségi tanítók taníthassák a román nyelvet.

A román kormány szeptember végén sürgősségi kormányrendeletben hatályon kívül helyezte augusztusban elfogadott hasonló rendeletét, amely megtiltotta a nemzeti kisebbségek nyelvén oktató tanítóknak, hogy az állam nyelvét tanítsák a nemzetiségi tannyelvű osztályokban. Ezt román szaktanárokra bízták volna. Az intézkedés nagy felháborodást váltott ki a kisebbségek körében, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség a rendelet hatályon kívül helyezését követelte. Kérésének a kormány szeptember végén eleget tett. A sürgősségi kormányrendelet már akkor hatályba lépett, de azt a parlamentnek is meg kell erősítenie.

Márton Attila tanító moldvai csángó gyermekeket tanít a romániai Lészpeden (Fotó: MTI/Kollányi Péter)

Márton Attila tanító moldvai csángó gyermekeket tanít a romániai Lészpeden (Fotó: MTI/Kollányi Péter)

A képviselőház most első házként foglalkozott a rendelettel, amelyet elsöprő  többséggel, 214 igen szavazattal és 8 ellenszavazattal, 38 tartózkodás mellett fogadott el. Az ügyben a végső szó a szenátusé lesz. A képviselőház honlapján elérhető adatok szerint a támogató szavazatok zöme a kormánykoalíció pártjaitól származott, de az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt honatyái is – egy kivételével – a sürgősségi kormányrendelet elfogadása mellett voksoltak.

Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője nehezményezte, hogy az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség „csak szavazatszerző céllal szólítja meg a magyar közösséget, hiszen amikor a magyarság jogos követeléseit a parlament mikrofonjától vagy szavazattal kellene támogatnia, akkor az USR következetesen a rossz oldalon áll” – mondta a képviselő. Korodi arra utalt, hogy az USR mind a 25 jelen lévő képviselője tartózkodott.