Elmaradt a demokraták által várt átütő siker

 

A várakozásoknak megfelelő eredmény született az amerikai félidős választásokon. A szenátusban megőrizték pozíciójukat a republikánusok, míg az alsóházban többségbe kerültek a demokraták. A megosztott törvényhozásban nehezebb dolga lesz az elnöknek egyes törvényjavaslatok keresztülvitelében.

A nem végleges adatok szerint a demokraták az előzetes várakozásoknak megfelelően nyolc év után megszerezték a többséget a képviselőházban, bár kisebb többséggel, mint ahogy arra előzetesen számítani lehetett – mondta a közmédia washingtoni tudósítója.

Az elnöki ciklus félidejében tartott választásokon a 435 tagú szövetségi képviselőház tagjait, a 100 tagú szenátus csaknem egyharmadát újraválasztották, továbbá 39 államban kormányzót választottak.

A demokraták az alsóházban megszerezték a szükséges 218 fős többséget, míg a szenátusban a republikánusok növelték mandátumszámukat.

Beigazolódtak az előrejelzések, hogy a demokraták megszerzik a többséget a kongresszusban, ezzel ellenőrzés alatt tarthatják a republikánus többségű elnököt és a szenátust. Ezzel viszont nem tudják megakadályozni a republikánusokat programjuk végrehajtásában. Lényeges kérdésekben, mint a legfelsőbb bíróság jelöltjeinek elfogadásáról a szenátus dönt – mondta a közmédia tudósítója helyszíni beszámolójában.

Elemzők arra emlékeztetnek, hogy az amerikai történelemben 1860-as évek óta az elnök pártja szinte mindig veszített a félidős választásokon, a 160 év alatt csak háromszor volt rá példa, hogy a kormányzó pártnak sikerült megőriznie többséget.

A republikánusok szereplését annak fényében kell értékelni, hogy Barack Obama hatalomra kerülése után két évvel, 2010-ben az akkor kormányzó demokraták 60 képviselő helyet vesztettek – fogalmazott a tudósító, aki szerint a két párt együttműködésre lesz ítélve a törvényhozásban.

A szavazók mindössze 44 százaléka elégedett Donald Trumppal, míg 55 százalékuk kifogásolja az amerikai elnök tevékenységét. A CNN által az első urnazárások közeledtével ismertetett eredmények szerint a szavazóhelyiségeket elhagyó választók 41 százaléka vélekedett úgy, hogy jó irányba tart az ország, 56 százalék szerint viszont rossz irányba tartanak

Kifejtette, hogy sokan népszavazásnak tartották a félidős választásokat Donald Trumpról. A szavazás napján készült felmérések szerint az egészségbiztosítást és a bevándorlást tartották a szavazók a két legégetőbb kérdésnek.

Nancy Pelosi, a demokraták képviselőházi frakcióvezetője, aki várhatóan a képviselőház elnöke lesz, elszámoltathatóságot ígért, és hangsúlyozta a demokrata képviselők együttműködési készségét a republikánusokkal és a Fehér Házzal.

A jobboldali Fox televízió megszólaltatta Ed Rendellt, Pennsylvania volt demokrata párti kormányzóját, aki azt tanácsolta a demokrata politikusoknak: ne Donald Trump vélt ügyeinek vizsgálódásaival foglalkozzanak, hanem a törvényalkotással, elsősorban az egészségbiztosítást és a bevándorlást szabályozó törvények kimunkálásával.

Vélhetően erre reagált Pelosi, aki beszédében kitért a gyógyszergyártókkal folytatandó tárgyalásokra a gyógyszerárakról. A Wall Street vezető elemzői aggodalmaiknak adtak hangot, hogy a demokraták győzelmével nyomás alá kerülhetnek a gyártók a gyógyszerárak csökkentése miatt.

Gyengült Trump pozíciója

A mostani választási eredmény gyengíti Donald Trump pozícióit, megosztja a támogatást, hiszen eddig mind a szenátusban, mind a képviselőházban a republikánusoknak volt többsége – fogalmazott Frank Tibor Amerika-szakértő.

Ha a demokraták többséget szereznek az alsóházban, a republikánus elnök már nem tudja akadálytalanul keresztülvinni törvényjavaslatait, vagyis „óvatosabb araszolásra kényszerül” a törvényhozással szemben – tette hozzá.

A demokrata oldal nagyon készül arra, hogy beolvas az elnöknek, amely abszurd esetben elmehet odáig, hogy kezdeményezik elmozdítását.

„Még soha nem sikerült elmozdítani egy hivatalban lévő elnököt, Richard Nixon és Bill Clinton esetében is ez történt. A Donald Trump elmozdítására irányuló – a demokraták egy jelentős kisebbsége által követelt – eljárás egy hosszú procedúra lenne” – mondta Frank. Hangsúlyozta, hogy az elnöknek erős bázisa van, és politikailag sem biztos, hogy megéri egy leváltási eljárást kezdeményezni.

Frank Tibor úgy vélekedett: a voksolás azt jelzi, az amerikaiak változást akarnak, de nem feltétlenül az elnök leváltásával, inkább azzal a szándékkal, hogy rákényszerítsék egy „moderáltabb politikára”.

Megszilárdult Trump pozíciója

Igazi nagy győztese a választásnak nincs, a két párt és Donald Trump is fel tud mutatni olyan eredményt, amellyel azt tudja alátámasztani, hogy az ő oldala nyert – monda a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című adásában Varga Gergely, a Külügyi és Külgazdasági Intézet szakértője.

Az ellenzéki demokraták erőteljesebb képviselőházi győzelemre számítottak, de csak szűk többséget szereztek annak ellenére, hogy kétszer akkora anyagi forrás állt rendelkezésükre; ez volt az amerikai történelem eddig legköltségesebb választása – tette hozzá.

A republikánusok több fontos versenyben nyertek. Ted Cruz például igen szoros szenátori versenyben nyert Texasban. A gazdaság volt az egyik meghatározó téma, ez meghatározó szerepet játszott abban, hogy viszonylag kis győzelmet arattak a demokraták. A felmérések szerint ugyanis az amerikaiak többsége szerint jó az ország gazdaság jó irányba halad.

Az elnöknek az elmúlt két évben sikerült egy jelentős adóreformot átvinnie a kongresszuson, amelyet sok elemző nem tartott valószínűnek. A következő két évben költségvetési kérdésekben nehezebb dolga lesz Trumpnak, hiszen az adóreform továbbvitele kevésbé látszik valószínűleg tekintettel arra, hogy a költségvetési kérdésekben kell a képviselőház többségének támogatottsága – fejtette ki.

A migráció is kiemelt kérdés volt, amely leginkább a republikánus törzsszavazókat mozgósította, elsősorban a Trump bázisának számító közép-nyugati államokban – monda.

A szakértő szerint a kampányban alapvetően a belpolitikai témák domináltak, a gazdaság, bevándorlás, ideológiai értékbeli kérdések, míg a külpolitikai ügyek, leszámítva az elnök kereskedelmi intézkedéseit, csak marginális szerepet játszottak.

Véleménye szerint az eredmények összességében megerősítik Donald Trump pozícióját, a kormánypártok a korábbi félidős választásokhoz képest viszonylag jó eredménynek fogják értékelni a mostani választást.

Varga Gergely szerint a félidős választás megszilárdította Donald Trump elnök pozícióját, és a körülményekhez képest viszonylag jó pozícióból indulhat a 2020-as elnökválasztáson.