Meghosszabbították a rendkívüli állapotot Tunéziában

 

Egy hónappal meghosszabbította kedden Bédzsi Káid esz-Szebszi tunéziai elnök az észak-afrikai országban egy terrortámadást követően elrendelt, 2015. november 24. óta érvényben lévő rendkívüli állapotot – közölte az államfő hivatala.

Az elnöki hivatal közleménye szerint az államfő az után határozott így, hogy egyeztetett Mohamed en-Nászer parlamenti elnökkel és Juszuf Sáhid miniszterelnökkel, bár az utóbbival feszült a viszonya.

A tunéziai elnöki hivatal hétfő este közölte, hogy nem fogadja el a Sáhid által bejelentett kormányátalakítást, amely 13 tárcát érint, de érintetlenül hagyja a fő kormányzati pozíciókat. A kormányátalakításhoz azonban nem szükséges az államfő jóváhagyása.

A növekvő politikai bizonytalanság a 2019-re tervezett parlamenti és elnökválasztások előtti időszakban sok megfigyelőt aggodalommal tölt el. Tunézia a forradalom után nyolc évvel továbbra is bizonytalan ország, dacára a gazdasági fellendülésnek, nagy a munkanélküliség és az infláció, ami súlyosbítja az egyébként is erős társadalmi feszültségeket.

Bár az államfő hivatala nem indokolta a rendkívüli állapot meghosszabbítását, hírügynökségek emlékeztetnek a múlt hétfői merényletre, amelyben egy nő felrobbantotta magát Tunisz központjában, megsebesítve 20 embert.

A 2011-es „arab tavasz” – az elnyomó rezsimek elleni térségbeli tüntetéssorozat – bölcsőjének számító észak-afrikai országban 2015. november 24. óta van érvényben rendkívüli állapot a terrorveszély miatt. Az intézkedést az elnöki őrség egyik autóbusza ellen végrehajtott, 13 halálos és 20 sebesült áldozatot követelő támadás után vezették be. A merényletért az Iszlám Állam dzsihadista szervezet vállalta a felelősséget.

Az ország belső helyzetére hatással van az is, hogy a szomszédos Líbiában polgárháború dúl.