Távozhat a belügyminisztériumból a német elhárítás volt vezetője

 

A német belügyminisztérium Hans-Georg Maassen, a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) volt vezetőjének menesztését fontolgatja, mert Maassen élesen bírálta a német kormányt – jelentette vasárnap a dpa német hírügynökség meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.

Maassent szeptember közepén mozdították el a belső elhárításért felelős szerv éléről, majd áthelyezték a belügyminisztériumba államtitkári pozícióba, megemelt fizetéssel. Ezt később tanácsadói tisztségre módosították.

Ennek az volt az előzménye, hogy a németországi Chemnitzben augusztus 26-ára virradóra egy 35 éves német állampolgárt halálra késeltek, a bűncselekménnyel pedig menedékkérőket gyanúsítottak.

Az eset demonstrációk sorozatához vezetett a szászországi városban. Az emberölés napján tartott első, nem bejelentett tüntetésen és egy nappal később egy bejelentett demonstráción számos erőszakos bűncselekmény történt, beszámolók szerint szélsőséges tüntetők “hajtóvadászatot” indítottak külföldinek tűnő emberek után. Egy ilyen esetről videofelvétel is készült.

Miután Angela Merkel német kancellár elítélte a tüntetők erőszakos, „csőcselékszerű” viselkedését, valamint a migránsok utáni „hajtóvadászatot”, Maassen egy lapinterjúban közölte, hogy nincs bizonyíték a kancellár állításainak alátámasztására, és kétségbe vonta a szóban forgó felvétel eredetiségét. Emellett megfogalmazta azt a feltételezést, hogy azért hozták nyilvánosságra a videót, hogy eltereljék a figyelmet a demonstrációkat kiváltó gyilkosságról.

A dpa jelentése szerint az áthelyezésekor mondott búcsúbeszédében a BfV volt vezetője élesen bírálta a német szövetségi kormányt, és kiállt korábbi álláspontja mellett.

A hírügynökség forrásai először azt mondták, hogy a belügyminisztérium elkezdte előkészíteni Maassen elbocsájtását, de később a korai nyugdíjazás lehetősége lett valószínűbb.