Elszigetelődik vagy átvészeli a Hasogdzsi-botrányt Szaúd-Arábia?

 

A szaúdi rendszert bíráló és az Egyesült Államokban élő szaúd-arábiai újságíró, Dzsamal Hasogdzsi október elején tűnt el, miután belépett Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusára. A török hatóságok vizsgálatot indítottak az ügyben és arra az eredményre jutottak, hogy a férfit valószínűleg meggyilkolták.

A szaúdiak kezdetben tagadták, hogy közük lenne az újságíró eltűnéséhez – a török hatóságok szerint még egy dublőrt is alkalmaztak, aki Hasogdzsinak maszkírozva távozott a konzulátusról. A szaúdi vezetés később azt állította, hogy a férfi összetűzésbe keveredett a konzulátuson tartózkodó személyek egy csoportjával, és az így kialakult dulakodásban vesztette életét.

Ezt a magyarázatot a nemzetközi közvélemény nem fogadta el, még a kérdésben óvatosan nyilatkozó Donald Trump amerikai elnök is „totális fiaskónak” nevezte a gyilkosságot és az elleplezésére tett kísérletet. Végül a szaúdiak elismerték, hogy Hasogdzsi halála előre kitervelt emberölés volt, de azt állították, hogy a gyilkosság az elkövetők önálló akciója volt, a szaúdi vezetés nem tudott róla. A koronaherceg megígérte, hogy mindent megtesznek az ügy kivizsgálása érdekében.

Nem befolyásolja majd a gazdasági kapcsolatokat

Szaúd-Arábia a világ egyik legnagyobb olaj-exportőre és fegyver-importőre. A politikai elemzők szerint nem valószínű, hogy a Hasogdzsi ügy komolyan befolyásolja majd az arab állam gazdasági kapcsolatait. Oroszország jelezte, hogy addig nem lép a kérdésben, amíg nem születik meg a vizsgálat hivatalos eredménye.

Isztambul, 2018. október 25. Dzsamál Hasogdzsi szaúd-arábiai újságíró portréjával tiltakoznak az újságíró meggyilkolása ellen Szaúd-Arábia törökországi konzulátusánál Isztambulban (MTI/EPA/Erdem Sahin)

Dzsamál Hasogdzsi szaúd-arábiai újságíró portréjával tiltakoznak az újságíró meggyilkolása ellen Szaúd-Arábia törökországi konzulátusánál Isztambulban (Fotó: MTI/EPA/Erdem Sahin)

Az Európai Parlament szerint független, nemzetközi vizsgálatra van szükség az ügyben, a testület fegyverembargó bevezetését és diplomáciai szankciókat javasol Szaúd-Arábiával szemben. Kérdés, hogy a javaslatból mi valósul meg, hiszen Emmanuel Macron francia elnök korábban kitért az egyértelmű állásfoglalás elől abban a kérdésben, hogy országa beszünteti-e a fegyvereladásokat.

Amerikát érzékenyen érinti az ügy

Pedro Sanchez spanyol miniszterelnök pedig azt nyilatkozta, hogy országa külön kezeli a gazdasági és az emberi jogi kérdéseket, nem szeretné leállítani a fegyverkereskedelmet Szaúd-Arábiával. A nagyhatalmak közül valószínűleg az Egyesült Államokat érinti a legérzékenyebben az ügy, mivel Szaúd-Arábia az egyik legfontosabb szövetségese.

Az USA egyelőre csak a gyilkosságban közvetlenül érintett szaúdi személyek ellen vezetett be szankciókat, a hivatalos álláspont szerint az uralkodót, illetve a koronaherceget nem tartják felelősnek Hasogdzsi haláláért. A rijádi befektetési fórum eseményei alapján úgy tűnik, hogy bár Hasogdzsi meggyilkolása megtépázta Szaúd-Arábia és Mohamed bin Szalmán koronaherceg nemzetközi imázsát, az ország gazdasági helyzetét és politikai berendezkedését nem fogja megrendíteni az ügy.

Szaúd-Arábia 50 milliárd dollárnyi, a szaúdi Aramco olajtársaság pedig 15 darab, összesen 34 milliárd dollárnyi szerződést írt alá a tanácskozáson.