Továbbra is két táborra oszlik Európa

 

Soha nem lesz egyetértés az unióban a betelepítési kvótákról - ezt mondta Szijjártó Péter Brüsszelben, a két napos csúcs után. A külügyminszter úgy fogalmazott: a helyzet nem változott lényegesen, továbbra is vannak olyan országok, amelyek migrációt akarnak, és vannak olyanok, amelyek nem akarnak migrációt. A kormánypártok szerint a végső szót az embereknek kell kimondaniuk jövő májusban az EP-választásokon, ahol meg kell állítani a bevándorláspárti erőket.

A kötelező kvóták helyett a szolidaritás útján kell haladjunk – ezt hangsúlyozta Sebastian Kurz osztrák kancellár Brüsszelben. Az unió soros elnöki tisztét betöltő Ausztria kancellárja szerint ugyanis a kötelező szétosztással az Európai Unió zsákutcába jutott.

A Politico brüsszeli hírportál szerint Kurz a csúcstalálkozón felvetette a kötelező szolidaritás lehetőségét. E szerint a menekültügyi kvóták helyett például anyagilag is hozzájárulhatnának a tagállamok a külső határok védelméhez. A lap arról is írt, hogy Orbán Viktor a támogatásáról biztosította, és a legjobb javaslatnak nevezte az osztrák kancellár felvetését. Angela Merkel német kancellár azonban már ott jelezte, hogy nem kíván elmozdulni a kötelező felelősségvállalástól a kötelező szolidaritás felé.

A német kancellár az ülés után is a migráció legalizálása mellett foglalt állást.

A bevándorlás napirenden marad

Sikerült visszaverni a brüsszeli bürokraták bevándorlást támogató javaslatait – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az ülés után a közösségi oldalára feltöltött videóban. A kormányfő arról beszélt, hogy a migráció továbbra is napirenden marad, mert több ország továbbra is támogatja a bevándorlást.

A kormányfő hozzátette, a vita még nem dőlt el, azt decemberben folytatják.

„Továbbra is vannak olyan országok, amelyek menedzselni akarják a migrációs folyamatokat, meg vannak olyan országok, amelyek megállítani akarják a migrációt, és ezt az ellentétet továbbra sem sikerült feloldani semmilyen formában” –  mondta Szijjártó Péter az uniós csúcs után.

Elmondta: még mindig fennáll az ellentét a bevándorláspárti és -ellenes országok között. A külgazdasági és külügyminiszter úgy fogalmazott: a bevándorlásellenes országok soha nem fogják elfogadni a kötelező kvótákat sem.

Sokan pártolják még mindig a migrációt

A csúcstalálkozóval kapcsolatos nyilatkozatokból ismét kiderült, hogy sok európai uniós vezető, tagállami kormányfő ma is úgy látja: a migráció szükséges és jó dolog és még mindig ragaszkodnak a gazdasági migráció legalizálásához, a migránsok kötelező szétosztásához – mondta Hollik István. A Fidesz–KDNP frakciószövetség szóvivője úgy fogalmazott: sok ütközet áll még előttünk, de a legfontosabb ezek közül az, hogy a jövő tavaszi európai parlamenti választáson meg kell állítani a bevándorláspárti erőket.

Hozzátette: mindent megtesznek annak érdekében, hogy jövő májusban a bevándorlásellenes erők jussanak többségbe az európai parlamenti választásokon.

Ázsia-Európa találkozót is tartottak Brüsszelben

Összesen 51 ország állam- és kormányfője vett részt Brüsszelben az Ázsia–Európa-találkozón. A tanácskozások 1996 óta a két kontinens országainak együttműködési fórumaként szolgálnak.

A találkozón részt vett Orbán Viktor miniszterelnök is, aki felszólalásában arról beszélt, hogy Magyarország mindent megtesz, hogy hozzájáruljon az Európa–Ázsia-együttműködés sikeréhez.

Az MTI-nek adott tájékoztatásból az is kiderült, hogy Orbán Viktor javaslatot tett például arra, hogy gyorsítsák fel a szabadkereskedelmi egyezmények megkötésének folyamatát, mélyítsék el a kapcsolatokat az európai és ázsiai bankok között, valamint a közös ösztöndíjprogramok fontosságára is felhívta a figyelmet.

Európának határozott érdeke, hogy az Ázsiával való együttműködést szorosabbra fűzze – ezt a külgazdasági és külügyminiszter mondta a találkozó után. Szijjártó Péter úgy látja, hogy napjainkban egy világkereskedelmi és gazdasági háború van kibontakozóban, amit mindenáron el kell kerülni, mert az rendkívül rossz hatással lehet az európai gazdaságokra.

Szijjártó Péter hozzátette: Magyarországnak nyitott gazdasága van, ezért az az érdeke, hogy a kapcsolatokat a lehető legkevesebb jogi vagy gazdasági akadály nehezítse.