Orbán: Sikeresen megvédtük hazánk önálló határvédelemhez való jogát

 

A vita megmaradt, vannak, akik szerint jó dolog a bevándorlás, ők erőltetik, szerintünk veszélyes – szögezte le a miniszterelnök a közösségi oldalán közzétett rövid videóban csütörtökön.

Véget ért az EU-tagállamok állam- és kormányfőinek csúcstalálkozója – jelentette közösségi oldalán csütörtökön délután Brüsszelből Orbán Viktor. A rövid videóban beszámolt arról, hogy hazánk képviselői sikeresen megvédték Magyarország saját határvédelemhez fűződő jogát, néhány másik országgal együttműködve „sikerült visszaverni a brüsszeli bürokraták bevándorlást támogató javaslatait”.

Továbbra is vannak azonban az EU vezetői között, akik szerint jó dolog a bevándorlás, Európának erre szüksége van – „és vagyunk mi, akik szerint a határokat meg kell védeni” – mondta a miniszterelnök, aki kiemelte azt is: minden ország maga dönthessen arról, kíván-e bárkit beengedni a saját területére.

A vita nem dőlt el – zárta brüsszeli bejelentkezését a kormányfő –, decemberben folytatódik.

Orbán: Kurzé a legjobb javaslat

A csúcstalálkozón bennfentes források szerint Sebastian Kurz osztrák kancellár úgy fogalmazott: az Európai Uniónak a „kötelező szolidaritás” koncepcióját kellene alkalmaznia, mindegyik tagállamnak hozzá kellene járulnia a migrációs helyzet kezeléséhez, de nem feltétlenül menekültek befogadásával, erről ugyanis nincs konszenzus.

A Politico arról írt egy névtelenséget kérő tisztségviselőre hivatkozva, hogy Kurz elképzelése szerint a menekültügyi kvóták helyett más formáit is választhatnák a tagországok a szolidaritásnak, például anyagilag hozzájárulhatnának a külső határok védelméhez.

A brüsszeli hírportál szerint ugyan Orbán Viktor miniszterelnök „szokatlanul csendes volt az ülésen”, ezen a ponton közbeszólt, és támogatásáról biztosította, „a legjobb javaslatnak” nevezte a Kurz által elmondottakat.

Angela Merkel német kancellár azonban arról beszélt, hogy nem kíván elmozdulni „a kötelező felelősségvállalástól a kötelező szolidaritás felé”, és több más uniós vezető is hasonló véleményének adott hangot – közölte az illetékes.