Egyre több a gazdasági bevándorló

 

Át fog alakulni a migráció összetétele, de csökkenni nem fog Dezső Tamás, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára szerint. Az M1 csütörtöki műsorában ezt azzal magyarázta, hogy bár az igazi menekültek száma csökken, de egyre több gazdasági bevándorló érkezik.

Az Európai Unió vezetése a migrációt hasznos, gazdaságot és népesedési trendeket javító jelenségnek tartja, az ENSZ pedig az iszlám régió túlnépesedésének levezetésére használja úgy, hogy a túlnépesedett területekről oda viszi őket, ahol kevesebben vannak – mondta Dezső Tamás.


Az adatok azt mutatják, az elmúlt ötven évben 454 százalékkal nőtt az iszlám régió lakossága, az ENSZ adatai alapján pedig további népességnövekedés várható: 2050-re a lakosság száma a jelenlegi 879 millióról 1 milliárd 282 millióra fog nőni – tudatta.

A professzor kitért arra is, a közbeszédet a migráció „mellékhatásai” tematizálják, amelyek elkerülhetetlenek a civilizációk együttélése esetén. Ez fogja meghatározni az 2019-es európai parlamenti választásokat is – vélekedett Dezső Tamás.