Észtország kártérítést követel Moszkvától

 

Kilencvenkétmilliárd rubel (392 milliárd forint) kárt okozott Észtországnak a szovjet megszállás a tallinni igazságügyi minisztérium becslése szerint – írta hétfőn az ERR észt hírportál, amely a tárca különbizottságától értesült az összegről. Az orosz fél ismételten elfogadhatatlannak nevezte a szovjet megszállással kapcsolatos vádakat, szerinte ezek semmilyen követelésre nem adnak alapot.

„A nemzetközi jog felhatalmaz bennünket arra, hogy kártérítési keresetet nyújtsunk be a megszállással kapcsolatos veszteség miatt, mint ahogy a múltban néhány állam ezt meg is tette” – jelentette ki Toomas Hiio, a minisztériumi bizottság vezetője. „Ha lemondanánk a kártérítésről, az annyit jelentene, hogy elismerjük: önként csatlakoztunk a Szovjetunióhoz” – tette hozzá Hiio.

A bizottság által benyújtott jelentés szerint Észtország elvesztette a Pecserszki járást és a Navrán túli területeket, így 1948 és 1985 között egymillió hektárnyi mezőgazdasági területtől fosztották meg. A bizottság szerint 1950 és 1990 között a felszíni vizek szennyezése 20 milliárd, a talajvíz pedig 60 milliárd rubel kárt okozott. A foszforlelőhelyek nem hatékony kihasználása az észt hatóságok véleménye szerint 290 millió kárt okozott, a kényszerkollektivizálás pedig tönkretette az ország mezőgazdaságát, emiatt 3 milliárd rubelnyi kár keletkezett.

A bizottság jelentése szerint a szovjet megszállás miatt lényegesen alacsonyabb volt Észtországban az életszínvonal, mint a szomszédos Finnországban, és átlagosan 3,5 évvel csökkent a születéskor várható élettartam.

Litvánia, Lettország és Észtország három éve írt alá közös nyilatkozatot arról, hogy kártérítési igényt kell benyújtani a szovjet megszállás miatt. Előzőleg Urmas Reinsalu észt és Dzintars Rasnacs lett külügyminiszter közös nyilatkozatot adott ki, amelyben megemlékezés rendezését javasolták a szovjet megszállásról, és felvetették annak lehetőségét, hogy kártérítési követelést nyújtsanak be Oroszországnak mint a Szovjetunió jogutódának.

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője kijelentette, hogy Oroszország nem fogadja el sem a balti köztársaságok szovjet megszállását, sem az ezzel kapcsolatos, Oroszországgal szembeni „abszurd, minden jog- és történelmi alapot nélkülöző” kártérítési követeléseket.

Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője közölte, hogy Oroszország nem ért egyet a Szovjetunióban részes balti köztársaságokkal kapcsolatban a megszállás kifejezés alkalmazásával, és lehetetlennek tart bármilyen kárpótlást.