Irakban csaknem öt hónapig tartó belpolitikai huzavona után sikerült kijelölni az új miniszterelnök személyét, aki a remények szerint olyan kormányt képes összeállítani, melyet az állam törvényhozása megszavaz majd.
Arra a kérdésre, hogy miért tartott ilyen sokáig ez a folyamat, Wagner Péter, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója elmondta, hogy hiába van meg a győztes párt vagy a győztes pártkoalíció, gyakorlatilag a politikai erőknek előre meg kell egyezniük a házelnök személyében, az államfő személyében és a miniszterelnök személyében, mielőtt felkérik a kormányfőjelöltet a posztra.
Miután választásokon egyik pártszövetségnek sem sikerült abszolút többséget szereznie, egyértelmű volt, hogy kompromisszumra lesz szükség az iraki közjogi méltóságok megválasztáshoz.
Törvényhozók a májusban megválasztott iraki parlament alakuló ülésén Bagdadban 2018. szeptember 3-án. (Fotó: MTI/EPA)
Egyes politikai erők azonban megkérdőjelezték a választások eredményét, így a pártoknak a szavazatok újraszámlálását is meg kellett várnia. Bár az irakiak májusban voksoltak, a választások végleges eredményét augusztusban hirdették ki – hangzott el az adásban.
Kurd pártok viszálya
A szokásjog szerint az iraki parlament elnöke mindig szunnita, az államfő pedig a kurdok közül kerül ki. Az is a szokás, hogy ezt a két nagy kurd párt közül a Kurd Hazafias Unió (PUK) párt biztosítja. Viszont most először a Kurdisztáni Demokrata Párt (KDP), a másik nagy rivális párt megkérdőjelezte ezt a szokásjogot – mondta Wagner Péter.
Ez tovább lassította a folyamatot. A parlament elnökének személyében viszonylag gyorsan megállapodtak: Mohammed al-Halbousi lett a házelnök. Az államfő megválasztásával megvárták a kurd tartományi választások eredményét. Végül Barham Száleh lett Irak államfője.
Barham Száleh új iraki elnök (b) és elődje, Fuád Maszúm kezet fog Száleh beiktatási ünnepségén Bagdadban 2018. október 3-án. (Fotó: MTI/AP/Halid Mohamed)
A kormányfő kiválasztásánál nemcsak a belpolitikai erők kaptak szerepet. Irak felett az Egyesült Államok és Irán is szeretne befolyást gyakorolni, így mindkét hatalom megpróbálta a saját emberét a miniszterelnöki székbe ültetni.
Az amerikaiak azt szerették volna, ha Haider al-Abadi marad a kormányfő. Abadi koalíciója azonban csak a harmadik helyet szerezte meg a választásokon. A győztes pártszövetség vezetője, Muktada asz-Szadr kezdetben lehet, hogy hajlandó lett volna Abadival szövetséget kötni, ám a politikai elit leváltását követelő egyre erősödő tiltakozások hatására más jelölt felé fordult.
Adel Abdul Mahdi, aki végül az iraki miniszterelnök lett, Muktada asz-Szadr és az irániaknak lett a kompromisszumos jelöltje. Már szeptember elején lehetett arról olvasni, hogy Szadr legutóbbi libanoni látogatásán titokban találkozott Kasszem Szulejmáni tábornokkal, aki az iraki, szíriai iráni műveleteknek az irányítója. És ott felmerült már Mahdinak a neve, aki egy régi vágású síita politikus. Van már kormányzati tapasztalata, volt már miniszter, volt alelnök – mondta el Wagner Péter.
Eltérő vélemények
Egyes elemzők szerint Mahdi és az Irán-barátnak tartott Mohamed al-Halbuszi Irán befolyását erősíti az országban. Más szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy a helyzet nem ilyen egyértelmű, hiszen a nacionalista Szadr független Irakot szeretne.
Szadrnak se érdeke és a kurdoknak se érdeke, akiknek meg kell majd szavaznia ezt a kormányt – nekik meg aztán végképp nem érdekük az, hogy az Egyesült Államok magára hagyja Irakot. Úgyhogy én azt látom, hogy az amerikai szándék megvan a maradásra, és továbbra is vannak olyan iraki erők, vezető politikai erők, amelyeknek szintén az iráni befolyás ellensúlyozása miatt – nem azért, mert annyira szeretik az amerikaiakat – az iráni befolyás ellensúlyozása miatt érdekük az amerikaiak maradása – fűzte hozzá.
A szakértők szerint az új kormány legfontosabb feladata nem a külső erők közti egyensúlyozás lesz, hanem a belső feszültségek csillapítása a vallási és nemzetiségi konfliktusokkal terhes országban.
