Juncker: Orbánnak nincs többé helye az Európai Néppártban

 

Orbán Viktornak nincs többé helye az Európai Néppártban (EPP) – szögezte le a Le Monde című francia napilapnak adott, péntek délután megjelent interjúban Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság néppárti elnöke.

„Orbán Viktornak nincs többé helye az Európai Néppártban. Ezt megmondtam a néppárt salzburgi csúcstalálkozóján (szeptember 20-án). Még ha tisztelem is az embert, sok összeférhetetlenséget látok aközött, amit mond, és azon kereszténydemokrata értékek között, amelyeken az EPP alapul. Hacsak nem szavatolja nekünk, hogy tiszteletben tartja az EPP alapértékeit és választási programját” – fogalmazott a luxemburgi politikus.

Pusztán a szolidaritás definíciójával van gond?

A Le Monde azon kérdésre, hogy nem a kvótakérdés miatt vált-e feszültté a viszony a kelet-európai országokkal, Jean-Claude Juncker emlékeztetett: a kvótákat az uniós belügyminiszterek 2015 szeptemberben elfogadták. A problémát szerinte inkább a szolidaritás definíciója okozza.

Juncker szerint „van hely Európában”

„Azt javasoltam a magyaroknak, a cseheknek, a lengyeleknek és másoknak is, hogy legalább a kísérő nélküli, szülők és családok nélküli gyerekeket fogadják be. Botrányosnak találom, ha visszautasítják őket, amikor van hely Európában arra, hogy megvédjük őket” – mondta az Európai Bizottság elnöke. Úgy vélte, hogy a visegrádi négyek részéről ez „egy szolidaritási elem” lehetne, s a többi tagállam is jobban megértené őket.

„A teljes elutasítás a menekültekkel szemben és azok az ártalmas szólamok, hogy az európaiak egy iszlám invázióval állnak szemben, nem elfogadhatók” – szögezte le.

A néppárti politikus arra is emlékeztetett, hogy ő már a mandátuma elején figyelmeztetett arra, hogy a migrációs kérdés a következő évek egyik nagy problémája lesz, s ezért az Európai Bizottság már 2015 májusában megfogalmazott javaslatokat, szolidaritásra kérte a tagállamokat Olaszországgal, amely 900 millió eurót kapott a menekültek ellátására és határvédelemre. A Törökországgal kötött megállapodás pedig feltartóztatta a Görögország felöl Olaszország felé tartó migrációt.  

Nagy az egyetértés Macronnal

Jean-Claude Juncker elmondta: egyetért Emmanuel Macron francia elnökkel abban, hogy küzdeni kell „az éles populizmusok és a meggondolatlan nacionalizmusok ellen”. Ugyanakkor szerinte a jövő májusi európai parlamenti választások tétjének leszűkítése erre az egyetlen problémára, nem tükrözi vissza a problémák összetettségét.

„Kezdeményezéseket kell tenni a szociális Európára is, az gazdasági és monetáris unió elmélyítésének szükségességét is hangoztatni kell” – mondta Juncker. Az Európai Bizottság elnöke úgy látja, hogy az uniós állam- és kormányfők jövő heti és a novemberi csúcstalálkozója között megszülethet a brit kilépésről szóló megállapodás az Egyesült Királyság és az Európai Unió között.

Nem késlekedett a magyar válasz sem

Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter ezzel kapcsolatban sajnálatosnak nevezte, hogy az EB elnöke ezt a javaslatot akkor tette meg, amikor Orbán Viktor már nem tartózkodott a teremben, mert el kellett mennie egy négyszemközti találkozóra Sebastian Kurz osztrák kancellárral.

Ennek ellenére a kormányfő távollétében lezajlott vitán az EPP csúcstalálkozójának résztvevői egyértelműen visszautasították az EB elnökének javaslatát, így nem kerül sor ilyen folyamat elindítására – emelte ki a miniszter. 2014 júniusában a brit mellett a magyar kormányfő nem támogatta az Európai Tanácsban Jean-Claude Juncker jelölését az EB elnöki posztjára.