Trump Magyarország-politikája miatt aggódnak Amerikában

 

Huszonkét demokrata párti amerikai törvényhozó egy levélben aggályainak adott hangot Donald Trump elnök Magyarország-politikája miatt: a képviselők jelezték megdöbbenésüket, miután az amerikai külügyminisztérium visszavonta a magyarországi független média támogatására szánt 700 ezer dolláros (több mint 197 millió forintos) támogatási tervét – írta honlapján a Politico című amerikai folyóirat európai kiadása.

A levelet – amelyben a támogatás megvonásának indoklását kérték – Wess Mitchellnek, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekben illetékes államtitkárának címezték. A törvényhozók rámutattak, hogy „Magyarországon egyre csökken a független újságírás tere”, és a budapesti kormány közpénzekből „támogatja az orosz kabinet szócsöveinek számító Russia Today és Sputnik történeteit”. A washingtoni külügyminisztérium 2017 novemberében jelentette be, hogy segítséget nyújtana a független, vidéki magyar hírforrásoknak, de júliusban törölte a projektet.

Donald Trump, amerikai elnök (Fotó: MTI/AP/Charlie Riedel)

Donald Trump amerikai elnök (Fotó: MTI/AP/Charlie Riedel)

A programot vegyes érzésekkel fogadták Budapesten, ahol 2017 végén bekérették az Egyesült Államok ügyvivőjét, miután nyilvánosan hangot adott a magyar sajtószabadságot illető aggodalmainak. Egy amerikai külügyi szóvivő nem kívánt megjegyzést fűzni a kongresszusi tagok leveléhez. Miközben a külügyminisztérium a múltban többször fejezte ki aggodalmát a demokrácia és a sajtószabadság állapota miatt Magyarországon és más térségbeli országokban, a Trump által kinevezett Mitchell szakított ezzel a megközelítéssel. Az elnököt republikánusok és demokraták is sokszor bírálták azért, mert nem áll ki a demokratikus értékek és a sajtószabadság mellett.

A huszonkét demokrata képviselő szerint Magyarországon komolyak a gondok, és az Egyesült Államoknak lépnie kellene. „A kormány támadást indított a független magyarországi média ellen” – írta közleményében Marcy Kaptur, a kongresszus magyar frakcióközi csoportjának társelnöke.