Ötven éve nem volt ilyen mélyrepülése a CSU-nak

 

Vasárnap tartják a bajorországi tartományi választásokat, amely egyik vízválasztója lehet a német belpolitikai helyzetnek. A választási eredmény hatása akár az egész Német Szövetségi Köztársaságra is kiterjedhet.

A német belpolitikai helyzet alakulásának első vízválasztója lesz a vasárnapi választás, majd a második vízválasztóra a két héttel későbbi, hesseni tartományi választáson kerül sor – mondta Pócza István, a Századvég vezető elemzője. Hozzátette, a vasárnapi választás egy úgynevezett „pillanatkép” lesz arról, miként gondolkodnak a német választópolgárok. A valós képet két héttel később kapjuk meg.

A választók fele még mindig bizonytalan

Mint mondta, választási eredményekről még nincsenek lehetséges eredmények, csak közvélemény-kutatások. Ez annak is köszönhető, hogy a bajor választók 50 százaléka még mindig bizonytalan, nem tudják, hogy elmennek-e szavazni, de főleg azt nem, hogy egyáltalán kire is szavazzanak. Szerinte egy ilyen nagymértékű választói csoport akár fel is boríthatja a választási eredményeket.

CSU-rendezvényen beszél Seehofer (Fotó: MTI/EPA/Lukas Barth-Tuttas)

Horst Seehofer (Fotó: MTI/EPA/Lukas Barth-Tuttas)

Úgy véli, egyfajta „narratíva háború” zajlik az ellentétes felek között. Vannak, akik úgy vélik, hogy Horst Seehofer a felelős a párt támogatottságának csökkenése miatt, mert túl erős kijelentéseket tett a migrációval kapcsolatban. A másik oldal pedig Angela Merkelt hibáztatja, mert nem tett meg mindent azért, hogy Németország biztonságban legyen.

Ötven éve nem volt erre példa

A CSU szerepe teljesen egybefonódik Bajorországgal, hiszen több mint 50 éve egyeduralkodó a párt az országban – erről már Törcsi Péter, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója beszélt a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában. Hozzátette, ilyen jellegű „mélyrepülése” a pártnak az elmúlt 50 évben még nem volt.

Törcsi Péter szerint szinte teljesen biztos, hogy megnyeri a vásárnapi választásokat a CSU, de valószínűleg nem tud majd egyedül kormányt alakítani. Jelenleg erről zajlanak a bajor és a német szövetségi médiában is a találgatások, hogy vajon ki lesz az a partner, akivel szemben a párt meg tudja őrizni a kormányalakítás lehetőségét.

A CSU nem adja ki a kormányzást a kezéből

Hozzátette, azt már most látni, hogy a felek nem mennek bele egy olyan konstellációba, amely kiadná a kormányzást a CSU kezéből, hogy egy olyan koalíció jöjjön létre a bajor tartományi gyűlésben, amelyikből kimaradna a párt. Törcsi Péter szerint a kérdés, hogy a CSU mennyire tudja növelni népszerűségét és támogatottságát ahhoz, hogy csak egy koalíciós partnere legyen a kettő helyett.

Pócza István elmondta, a CSU támogatóinak legalább 15 százaléka pártolt el, egy részük az AfD-hez csatlakozott, a másik részük pedig bizonytalan szavazóvá vált. Egy friss felmérésből pedig az is kiderült, hogy a CSU még mindig lejtmenetben halad, a korábbi 35 százalékos támogatottsága 32,9 százalékra csökkent.

Lehetséges koalíció a Zöldekkel?

Szerinte ha azok a választópolgárok mennek el vasárnap szavazni, akik csak a közvélemény-kutatásokban jelennek meg, nem sok kormányalakítási lehetősége marad a CSU-nak. A legvalószínűbb megoldás az lehet, ha a 18 százalékon álló Zöldekkel lépnek koalícióra – fűzte hozzá Pócza István.

A migráció még mindig a legfontosabb kérdés

Szerinte a CSU népszerűségvesztése mindenképp relatív. A bajor választók 84 százaléka ugyanis elégedett Markus Söder teljesítményével, hiszen stabilabb lábakon áll a gazdaság és a fejlődés, ennek köszönhetően pedig több millión költöztek Bajorországba más tartományokból. Azonban, mint mondta, vannak vitás kérdések, az egyik legfontosabb pedig a migráció és a biztonság. Egy friss felmérés is azt mutatja, hogy a szavazók több mint 60 százaléka jelölte meg a bevándorlást, mint legfontosabb kérdéskört.

A vasárnapi választások eredményétől függ a szövetségi politika alakulása is – hívta fel a figyelmet Törcsi Péter. Sajtóértesülések szerint ha két számjegyű lesz a CSU veresége, akár még Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter is lemondhat. Hozzátette, mivel Bajorország az egyik leggazdagabb és a második legnagyobb lakosságú tartomány, akár az egész Német Szövetségi Köztársaságra is hatással lehet a vasárnapi választási eredmény.