Újra kiéleződött a feszültség Szerbia és Koszovó között

 

Szombaton a koszovói elnök az ország szerbek lakta, északi részébe látogatott. Az elnököt 60 koszovói kommandós kísérte, s ez a biztonsági intézkedés szembemegy egy öt évvel ezelőtti koszovói–szerb megállapodással. A szerbek fenyegetésként fogták fel. A szerb elnök válaszul teljes harckészültségbe helyezte a szerb hadsereget.

Három héttel a szerb államfő után a koszovói elnök is ellátogatott Észak-Koszovóba. Útjának különös hangsúlyt ad, hogy az utóbbi hónapokban felmerült egy etnikai alapú területcsere lehetősége Koszovó és Szerbia között. A koszovói államfő azonban arról beszélt, hogy a főként szerbek lakta észak is fontos részét képezi Koszovónak.


Látogatása azonban még jobban kiélezte az utóbbi hetekben amúgy is feszültté vált szerb–koszovói kapcsolatokat. A szerb elnök harckészültségbe helyezte a hadsereget és provokációval vádolta meg Koszovót.

Szerbia szerint Koszovó megszegte a 2013-as brüsszeli megállapodást is. Az egyezmény szerint Észak-Koszovóban a rendfenntartási feladatokat a helyi szerb etnikumú parancsnokoknak kell vezetniük. A koszovói elnököt azonban a többnyire albán különleges erők kísérték el az országrészbe.

Címlapképünk illusztráció.