Meggyengültek Merkel kancellár pozíciói

 

Angela Merkel pozíciói az elmúlt hetekben nagyon meggyengültek, és ebből bármi következhet – nyilatkozta a Ma reggel adásában Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, aki szerint elkezdődött a kormánypárton belüli ellenállás a kancellárral szemben.

A német sajtó pártállástól függetlenül egyetértett abban, hogy a keddi frakcióvezető-választás Merkel kancellári pozíciója végének kezdetét jelentette, amelyen a 13 év óta hivatalban lévő Volker Kaudert legyőzte a kormánypárti ellenzékhez sorolt Ralph Brinkhaus. Ez a szavazás megmutatta, mennyi feszültség és bizalmatlanság van Angela Merkel saját köreiben is, amely nem túl jó jel a kancellár számára – mondta a köztévé berlini tudósítója.

(Fotó: EPA/Filip Singer)

(Fotó: EPA/Filip Singer)

Azok a képviselők, akik Kauder ellen szavaztak, azok saját választóiknak magyarázkodásra kényszerülnek a kormány politikája miatt, és nem véletlen, hogy bizalmatlanságukat kifejezésre juttatták Merkellel szemben – tette hozzá.

Az októberi bajor tartományi választások, majd a januári hesseni voksolás megmutatja a kormánypártok erejét, de előtte, december elején tartják a CDU pártkongresszusát. A tudósító szerint ha ott nem szavazzák meg Merkelt pártelnöknek vagy nem lesz meggyőző többsége, akkor abból le kell vonnia a konzekvenciákat.

Az M1 Ma reggel adásában Nógrádi György biztonságpolitikai szakértői is azt emelte ki, hogy elkezdődött a Merkel elleni összefogás, amelynek rengeteg jele van, ilyen a frakcióválasztás ügye, a soron következő bajor tartományi választás, valamint a vezető kormánypárti politikusok közötti súrlódások.

Növekszik az elégedetlenség

A német kancellár pár héttel ezelőtt úgy nyilatkozott, hogy 2021-ig kitölti ciklusát, de pár héttel ezelőtt közölte, hogy nem biztos, hogy visszavonul.

Nógrádi György véleménye szerint ez válthatott ki indulatokat a CDU–CSU berkein belül, mert azt még elviselik, hogy három évig Merkel legyen a kancellár, de azt már nem, hogy még egy ciklust kitöltsön, és ezzel vereségbe vigye a kormánypártot.

A CDU és bajor testvérpártja a CSU között hagyományosan jó volt a viszony, amely ma már „katasztrofális”, mint ahogyan a személyes viszony is Horst Seehofer és Merkel között, csak ezt nem mondják ki.

Nógrádi György kiemelte a Günther Oettinger és Merkel közötti nyílt szóváltást. A német európai uniós biztos, Baden-Württemberg korábbi miniszterelnöke alkalmatlannak nevezte a német kancellárt, miután közölte vele, hogy 2019-től nem marad uniós biztos.

Óriási a választás tétje

A bajor választás tétje óriási, és annak is nagy a tétje, hogy milyen kormány alakul. A CSU 35 százalékon áll, amely a korábbi eredményeikhez képest „katasztrofális” eredmény, így koalícióra kényszerülnek. A Zöldek 15 százalékon, az AfD 13 százalékon állnak, de egyes határ menti területeken ők vannak túlsúlyban. Felidézte, hogy Baden-Württembergben és több bajor nagyvárosban kiválóan működik a fekete-zöld együttműködés. A változó belpolitikai hangulatra egy példával élt a biztonságpolitikai szakértő.

A szász belügyminiszter azt mondta, internálni kell azokat a migránsokat, akiknek nincs úti okmányuk, két éve ezért még „ledarálták” volna, ma már támogatják. A szász CDU-frakcióvezető kilátásba helyezte az együttműködést az AfD-vel, amit a tartományi miniszterelnök és Merkel is határozottan elutasított.

A feszültség egyik forrása, hogy Bajorország népessége 20 év alatt 8 millióról 13 millióra növekedett Németországon belülről, mert a tartományban német szinten is magas a jólét. Évente ezer euró adót fizetnek a szegény tartományok támogatására.

Erdogan Berlinben

A német sajtó vitatott találkozónak értékelte Erdogan török elnök németországi látogatását, aki Steinmeier szövetségi elnök meghívására csütörtökön érkezett Berlinbe. Pénteken több demonstrációt is terveznek a városban a török elnök ellen. A szervező német baloldali csoportosulások, pártok és szakszervezetek tízezer tüntetőt várnak Berlinbe.

Erdogan szombat délelőtt utazik tovább németországi látogatása másik helyszínére, Kölnbe, ahol felavat egy dzsámit, az előtte tartandó díszvacsorán a német baloldal nem vesz részt, mint ahogy Angela Merkel sem. A mecsetavatáson még nem tudni, hogy ki képviseli a német kormányt, s ez jelzi a látogatás körüli kormányzati álláspont felemás hozzáállását.

A török elnök érdeke, hogy pénzügyi bizonytalanság idején az erős Németországra számíthasson – mondta a tudósító.

Két ok miatt fogadják a török elnököt. Az egyik, hogy Németországban hárommillió török él, és döntő részük Erdogan mögött áll. A másik ok, ha a  török gazdaság krízisbe sodródik, akkor veszélybe kerülhet a migrációs hullám feltartóztatását célzó EU–török menekültügyi egyezmény, és százezer menekült indulhat el Európa irányába – közölte a tudósító.

Nógrádi György ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a török menekülttáborokban tartózkodó migránsok közül a szakképzettebbeket, diplomásokat integrálja a török gazdaságba. Erdogan látogatásával kapcsolatban elmondta, rendkívül felemásak a török-német kapcsolatok, amelyeken mindkét fél szeretne javítani.