Trump szerint rövidesen ismét találkoznak Kim Dzsongunnal

 

Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy igen gyorsan megtarthatják a második csúcstalálkozót Kim Dzsongun észak-koreai vezetővel.

„Az az érzésem, hogy elég gyorsan lesz egy második csúcstalálkozónk” – jelentette ki az amerikai elnök New Yorkban. Trump nagyra értékelte a szerinte az észak-koreai kérdésben elért „hatalmas előrehaladást”.

Donald Trump és Kim Dzsong Un először júniusban találkozott Szingapúrban. Egy évvel korábban Trump az ENSZ-közgyűlésben még „rakétás embernek” nevezte Kimet. Azóta beindult a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítése.

„Az más világ volt” – mondta hétfőn Trump. „Akkor veszélyes idők voltak. Most egy évvel később van, más időket élünk”. Trump közölte: Kim kérte szeptemberben egy „szép levélben” az újabb találkozót, és Mike Pompeo külügyminiszter már a részleteken dolgozik. A külügyminiszter felajánlotta, hogy a héten az ENSZ-ben találkozik észak-koreai kollégájával.

Donald Trump New Yorkban hétfőn kétoldalú találkozót tart Mun Dzse In dél-koreai elnökkel. Mun előzőleg Észak-Koreában járt, ahol Kim Dzsong Unnal tartott megbeszélést. A megbeszélésen várhatóan aláírják az új amerikai-dél-koreai kereskedelmi megállapodást.

Trump első New York-i kétoldalú találkozóján, amelyet Abe Sindzó japán kormányfővel tartott helyi idő szerint vasárnap este, a nukleáris fenyegetés volt a napirenden. Trump négynapos New York-i látogatásán számos vezetővel találkozik. Hétfői programjában szerepel tárgyalás Mun mellett Abdel-Fattah esz-Szíszi egyiptomi és Emmanuel Macron francia államfővel is.

Az amerikai elnök kedden beszédet mond az ENSZ-közgyűlés ülésszakán, szerdán pedig első ízben elnököl a Biztonsági Tanácsban, ahol az atom-, a vegyi és a biológiai fegyverek terjesztésének megakadályozásáról tárgyalnak. Eredetileg Iránról tárgyaltak volna, de ez lehetővé tette volna Haszan Róháni iráni elnök jelenlétét, ami révén eléggé kényes helyzet alakult volna ki az amerikai elnök szempontjából – jegyezte meg az AP amerikai hírügynökség.