Phenjan leszereli a jongbjoni atomlétesítményt

 

Észak-Korea beleegyezett abba, hogy nemzetközi szakértők jelenlétében véglegesen leszereli a jongbjoni atomlétesítményt és a Szohe rakétakísérleti telepet, amennyiben az Egyesült Államok is teljesíti a szingapúri amerikai–észak-koreai megállapodásban foglaltakat – jelentette be Mun Dzsein dél-koreai elnök Kim Dzsongun észak-koreai vezetővel tartott közös sajtótájékoztatón Phenjanban szerdán.

A két koreai vezető tárgyalásainak végeztével nyilatkozatot is aláírt erről. Jelenlétükben a két ország védelmi miniszterei átfogó katonai megállapodást írtak alá.

A ceremóniát a Pekhvavon állami vendégházban rendezték, ahol a dél-koreai elnököt és kíséretét szállásolták el. Az eseményről készült felvételeken látható, hogy a két vezető kézjegyével látja el a nyilatkozatot, majd kezet ráz egymással. Az idén ez volt már a harmadik találkozójuk.

Kim Dzsongun észak-koreai vezető és Mun Dzsein dél-koreai elnök (Fotó: MTI/EPA/Phenjani sajtóiroda/pool)

Észak-Korea beleegyezett nukleáris létesítménye leszerelésébe

Az aláírást követő közös sajtótájékoztatón Mun Dzsein bejelentette, hogy Észak-Korea az atomfegyver-mentesítés irányába mutató konkrét lépések megtételébe egyezett bele, hozzájárult ahhoz, hogy nemzetközi szakértők jelenlétében véglegesen leszereljék a jongbjoni nukleáris létesítményt, illetve a Szohe rakétakísérleti telepet, amennyiben az Egyesült Államok is teljesíti a júniusban született, szingapúri amerikai–észak-koreai megállapodásban foglaltakat.

A legnagyobb észak-koreai atomlétesítményében, a jongbjoni kísérleti reaktorban az urándúsítás mellett atomfegyverek gyártásához szükséges dúsítású plutóniumot is képes termelni. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) augusztus végén közölte, hogy Kim Dzsongun tavasszal hangoztatott szándékai ellenére Jongbjonban folytatódik a 2015 decemberében megkezdett működési ciklus.

A baltimore-i Johns Hopkins Egyetemen működő 38North kutatóközpont pedig ugyancsak augusztus végén közölte, hogy műholdfelvételekből ítélve Észak-Korea leállította a Szohe rakétakísérleti telep leszerelését, amely egy hónappal korábban kezdődött. Két és fél évvel ezelőtt, 2016. február 7-én onnan bocsátottak fel egy – Phenjan állítása szerint – műholddal felszerelt űrhajót. A Nyugat szerint Phenjan valójában új ballisztikus interkontinentális rakétával hajtott végre kísérletet.

Eltávolítanak minden olyan veszélyt, amely háborúhoz vezetne

Mun a Kimmel közösen tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: a két Korea megállapodott abban, hogy eltávolítanak minden olyan veszélyt, amely háborúhoz vezetne a félszigeten. A dél-koreai elnök hangoztatta: a teljes atomfegyver-mentesítés a már nem is olyan távoli jövőben megvalósulhat. Mun szerint megállapodás született egy közös katonai bizottság létrehozásáról is, amelynek feladata lesz felmérni a feszültségcsökkentés lehetőségeit, s fenntartani a kommunikációt az esetlegesen felmerülő válságok feloldása érdekében.

Megállapodtunk, hogy a Koreai-félszigetet a béke földjévé tesszük, amely mentes lesz az atomfegyverektől és a nukleáris fenyegetéstől – jelentette ki Kim. Egyben kifejezte azt a szándékát, hogy még az idén szeretne Szöulba látogatni. Amennyiben ez megvalósul, ez lenne az első alkalom 1945 óta, hogy az észak-koreai rezsim vezetője a déli szomszéd fővárosába látogat.

Ütközőzónákat hoznak létre

A csúcsot lezáró közös nyilatkozatban a két Korea bejelentette: tengeri és szárazföldi határaik mentén ütközőzónákat hoznak létre, hogy elejét vegyék a véletlen katonai összetűzéseknek.

A két Korea a nyilatkozatban vállalta a keszongi ipari park újranyitását, illetve a Gyémánt-hegységben lévő idegenforgalmi beruházás folytatását. A keszongi ipari parkot 2004-ben nyitották meg, 124 dél-koreai vállalat több mint 124 ezer embert alkalmazott ott. A parkot azután zárták be, hogy Észak-Korea 2016-ben föld alatti atomkísérletet hajtott végre, és – mint állította – hordozórakétával műholdat állított Föld körüli pályára.

Korea-közi csúcs (Fotó: MTI/EPA/Phenjani sajtóiroda/pool)

A nyilatkozat azt is rögzíti, hogy közösen fognak azon fáradozni, hogy elnyerhessék a 2032-es nyári olimpia közös megrendezésének jogát. A csúcstalálkozó alkalmával átfogó katonai megállapodást írtak alá a feszültségek csökkentéséről, valamint arról, hogy elejét vegyék a véletlen katonai incidenseknek.

A dokumentum szerint a két Korea decemberig 11 őrhelyet számol fel a demilitarizált zónában, s repüléstilalmi övezetet hoznak létre a demarkációs vonal mentén. Azt is rögzítették, hogy erőfeszítéseket tesznek, hogy a két Koreát elválasztó demilitarizált övezet a béke és a fejlődés övezetévé váljon. Vállalták, hogy fegyverektől mentessé teszik a határon fekvő, közös ellenőrzés alatt lévő Panmindzsont, és már október folyamán felszedik az aknákat a településhez közeli biztonsági övezetben, amelyet ezután megnyitnak turisták és megfigyelők előtt.

Felkutatják a koreai háborúban elesett katonák maradványait

A védelmi megállapodás rögzíti, hogy felkutatják az 1950-53-as koreai háborúban elesett katonák maradványait. A dokumentum szerint aknamentesítésre és az egyéb robbanószerek eltávolítására van szükség, mielőtt az első ilyen közös vállalkozás kezdetét veheti jövő áprilisban.

Donald Trump amerikai elnök Twitter-bejegyzésében üdvözölte a Korea-közi csúcstalálkozó eredményeit. Hangsúlyozta, hogy Kim beleegyezett abba, hogy engedélyezi az ellenőrzéseket a nukleáris létesítményekben, és nemzetközi szakértők jelenlétében végleg leszerelik a jongbjoni atomlétesítményt és a Szohe rakétatelepet. És közben nem lesznek rakéták vagy atomkísérletek – jegyezte meg Trump.

Szerdán Mun Dzsein szóvivője azt is bejelentette, hogy Mun és Kim csütörtökön a kínai határon fekvő Pektu-hegyre látogat, amely szakrális jelentőséggel bír minden koreai számára.

Egyezség a két Korea közös pályázatáról 

Egyezségre jutott a két Korea arról, hogy közös pályázatot készít a 2032-es nyári olimpia megrendezésére. Az erről szóló közlemény azután jelent meg, hogy Kim Dzsongun, a Koreai NDK vezetője és Mun Dzsein, a Koreai Köztársaság elnöke csúcstalálkozón egyeztetett egymással. A felek abban is megállapodtak, hogy a két ország közösen vesz részt nemzetközi versenyeken, köztük a 2020-as tokiói olimpián. Az együttműködés az idei, phjoncshangi téli olimpia sikerére épül: az észak-koreaiak ötkarikás részvétele nagyban hozzájárult ahhoz, hogy csökkenjen a feszültség a félsziget két országa között.

Az EU üdvözli a fejleményeket, a béke megteremtését látja

Az Európai Unió reményét fejezi ki, hogy a két Korea között létrejött nyilatkozat az atomfegyver-mentesítés irányába mutató konkrét lépésekről biztosítja a béke és a biztonság megteremtését a Koreai-félszigeten – jelentette ki Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerdán. A főképviselő nyilatkozatában nagy előrelépésnek nevezte, hogy Észak- és Dél-Korea vezetője konkrét kötelezettségvállalásokat tett a leszerelés, az ellenségeskedés megszüntetése és a humanitárius együttműködés érdekében.

Aláhúzta, az Európai Unió minden lehetséges módon kész támogatni a Koreai-félsziget teljes, ellenőrizhető és visszafordíthatatlan nukleáris leszerelésére irányuló valamennyi erőfeszítést.