Macron hetek óta gőzerővel kampányol Magyarország ellen

 

A francia elnök politikájával az Európai Néppárt szétszakításán dolgozik. Fontos számára, hogy a közelgő európai parlamenti választáson pártja mandátumot szerezzen. A szakértő szerint egyelőre kedvez Macronnak a helyzet, azonban ez változhat.

Franciaország üdvözölte az Európai Parlament erős jelzését, amellyel szerdán elítélte az uniós értékek „rendszerszintű fenyegetettségét” Magyarországon, és elindított egy olyan ritka eljárást, amely szankciókhoz is vezethet a magyar kormány ellen – közölte a francia elnöki hivatal.

Emmanuel Macron pártja 2016-ban alakult, így még nincs európai parlamenti képviselője, a francia elnök azonban hetek óta gőzerővel kampányol Magyarország ellen. Macron szerint a haladáspártiak egy csatát már megnyertek Magyarország elmarasztásával, most pedig jöhet az EP-választás – hangzott el a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Párizs, 2018. szeptember 14. Emmanuel Macron francia államfő a kétoldalú megbeszélésükre érkező Nikol Pasinján örmény miniszterelnököt várja a párizsi elnöki rezidencián, az Elysée-palotában 2018. szeptember 14-én. (MTI/EPA/Christophe Petit Tesson)

Emmanuel Macron francia államfő (Fotó: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson)

Dominique Reynié, a párizsi Politikakutató Intézet igazgatója szerint azonban egyelőre az sem dőlt el, hogy ki is a szavazás valódi nyertese. Arra figyelmeztetett, hogy veszélyes is lehet a Magyarország elleni közös támadás, melyet Macron, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Angela Merkel német kancellár indított. Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő a műsorban erre reagálva elmondta, minden politikai kampánynak, akciónak és cselekvésnek több végkimenetele is lehet.

Leszögezte: az európai parlamenti választási kampány elején tartunk, és úgy tűnik Macronnak is érdeke a konfrontáció, azonban ennek vannak bizonyos feltételei. Az egyik, hogy fegyelmezetten kell végrehajtani az akciót, hiszen a kilenc hónapos kampány sok váratlan eseményt hozhat magával. Amennyiben konfrontatív kampányról lesz szó, akkor nem a francia elnök az egyetlen, aki részt vesz ebben. Ez nem egy előre lefutott játék – hangsúlyozta a szakértő.

Zuhanó népszerűség

Emmanuel Macron népszerűsége a nyár során bezuhant, azonban – a szakértő szerint – érdemesebb a pártpreferenciákat figyelni. Egyes mérések azt mutatják, hogy Macron pártja vezeti az európai parlamenti pártpreferencia listáját, de viszonylag közel van hozzá a volt Nemzeti Front Párt.

Ez a helyzet egyelőre kedvező a francia elnöknek, méghozzá azért, mert az Orbán Viktor miniszterelnökkel és Matteo Salvini olasz belügyminiszterrel folytatott európai vita rezonál a francia belpolitikai helyzetre, amit Macron akar kialakítani. Nevezetesen azt, hogy neki és pártjának ellenfele nem más kell, hogy legyen, mint Marine Le Pen és pártja, a Nemzeti Tömörülés névre váltott egykori Nemzeti Front – fogalmazott a szakértő.

Hozzátette: a pártpreferenciák közötti különbségek egyre inkább szűkülnek, ami azt jelenti, hogy az EP-választásnak nem „utcahossz” előnnyel indul neki Macron.

Emmanuel Macron azon dolgozik, hogy átrendeződjenek az európai erőviszonyok. Macron és Orbán között van egyfajta érdekközösség, hiszen mindketten újra szeretnék rajzolni az európai politikai térképet, csak nem egyformán.

Szétszakadó Európai Néppárt?

Az elmúlt időszakban számos írás jelent meg arról, hogy Emmanuel Macron szétszakítaná az Európai Néppártot (EPP). Magyarország ellen kampányolt a francia elnök, és úgy látszik, az EPP szétszakítása is a célja lehet – vetették fel a műsorban.

Soós Eszter Petronella szerint ez valóban így van, hiszen ez egy járulékos következménye annak, amit Macron folytat. Amennyiben nem a hagyományos jobb-bal megosztottság uralja az európai politikát, ami eddig sem volt erős, akkor ezek a hagyományos mérsékelt középpártok tulajdonképpen elveszítik markáns jellegüket – fejtette ki a szakértő. Jól látszik a néppárt ideológiai megosztottságában, hogy a migráció, föderalizmus és egyéb kérdésekben is meglehetősen megosztottak.

Macron mindent megtesz azért, hogy az EPP azon részét, amely vele szimpatizál, azt „magához szívja”. Ennek járulékos költsége, hogy a vele nem szimpatizálók egészen nyugodtan a másik politikai tömbhöz állhatnak át, mert ez is erősíti az új törésvonalakat.