Olaszországot is az unió bírósága elé citálhatják?

 

Külföldön is komoly visszhangja van a Sargentini-jelentés elfogadásának. Olaszországban belpolitikai aktualitása is lett az ügynek. Lengyelország kifejezte szolidaritását, és az olasz Liga is kiáll Magyarország mellett.

Olaszországban kiemelt téma volt a Sargentini-jelentés. Lehetett tudni, hogy az olasz pártok európai parlamenti frakciója miképpen szavaz, hiszen Matteo Salvini belügyminiszter augusztusban kijelentette, hogy Orbán Viktor európai politikai szövetségesének tartja magát – mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában az MTVA olaszországi tudósítója.

A kép illusztráció (Fotó: MTI/EPA/Patrick Seeger)

Olaszország nem enged szankciókat bevezetni uniós tagállam ellen

Hozzátette, ezzel szemben az 5 Csillag Mozgalom képviselői a Sargentini-jelentés mellett voksoltak, habár hangsúlyozták, hogy nem Magyarország ellen, hanem Olaszország érdekei mellett szavaznak, hiszen Magyarország elutasította, hogy migránsokat vegyen át Olaszországtól. Ugyanakkor a többi jobbközép párt Magyarországot támogatta – tette hozzá a tudósító.

Arról is beszélt, hogy Matteo Salvini közösségi oldalán is méltatta Orbán Viktor beszédét, és leszögezte, hogy Olaszország nem enged annak, hogy egy uniós tagállam ellen szankciókat vezessenek be, illetve nemet mond arra is, hogy szabadon választott kormányok ellen ítéletet mondjanak ki, és bíróság elé állítsák őket.

Olaszországot is az Európai Bíróság elé citálhatják?

Az ügynek olasz belpolitikai vetülete is van, ugyanis Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság vezetője a Sargentini-jelentés megszavazása utáni órákban az olasz miniszterelnöknek, Giuseppe Conténak telefonált, és kikérte magának, hogy Matteo Salvini az uniót támadja – mondta a tudósító. Hozzátette, ezzel egy időben az Európai Parlament (EP) olasz elnöke pedig az 5 Csillag Mozgalom képviselőjét, Luigi Di Maiót támadta, aki szerinte minősíthetetlenül beszélt az unióról.

Az Északi Liga egyik parlamenti képviselője erre úgy reagált: elképzelhetőnek tartja, hogy Magyarország után Olaszország lehet a következő, akit az Európai Unió bírósága elé citálnak.

Kész a képlet

Az olasz politikusok szerint nem lesz következménye az EP döntésének, és egyértelműnek tűnik, hogy Salvini kitart amellett, amit augusztusban mondott, hogy a Fidesszel és Orbán Viktorral közösen készül egy szövetség kialakítására a májusi EP-választásokon, amelynek lényege egy új Európai Bizottság felállítása, és egy Emmanuel Macron-ellenes európai politikai szövetség kialakítása. „Salvinit ettől nem lehet eltántorítani” – mondta a tudósító.

Egyértelmű, hogy Olaszországban elkezdődött az EP választási kampánya, és Matteo Salvini egyik politikai szövetségese Orbán Viktor magyar miniszterelnök lesz, és mögötte a V4-ek.

Lengyelország kiáll Magyarország mellett

Lengyelország kifejezte szolidaritását Magyarországgal a Sargentini-jelentés megszavazása után. Az MTVA lengyelországi tudósítója arról beszélt a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, hogy a lengyel politikusok hangsúlyozták: ha sor kerül a Magyarországgal szembeni szankciók megszavazására, akkor Lengyelország ezt megvétózza.

A vezető politikusok szolidaritási nyilatkozatokat adtak ki; a kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy a döntés veszélyezteti az unió egységét.

A kormányfőhelyettes azt mondta, Magyarországot a migrációs politikája miatt büntetik, és Angela Merkel német kancellárt bírálta a migrációs politikája miatt. Elmondta azt is, hogy az eset a lengyel társadalmat is komolyan felháborította.