Orbán: Azért ítélik el hazánkat, mert az emberek úgy döntöttek, nem leszünk bevándorlóország

 

Magyarország nem fog engedni a zsarolásnak, és akármilyen döntést hoznak az EP-ben, Magyarország védeni fogja határait, és védeni fogja a demokrácia európai értékét – mondta Orbán Viktor a Sargentini-jelentés vitáján az Európai Parlamentben. Hozzátette: minden nemzetnek és tagállamnak joga, hogy eldöntse, miképpen rendezi be saját életét a saját országában. Mi fogjuk eldönteni Magyarországon, hogy kikkel élünk együtt. A jelentés készítője, Judith Sargentini többször is hangsúlyozta, hogy az EP-nek kötelező fellépni a magyarországi jogsértések ellen.

A vitát percről percre közvetítettük, időrendben visszafelé haladva. 

Judith Sargentini a vita zárásaként kifejtette: több kolléga is megkérdezte tőle, hogy miért az unión kívüli forrásokhoz nyúlt vissza a jelentés megírásakor. Elmondta, az unión belül nem készültek olyan jelentések, amelyek az emberi jogokkal kapcsolatos referenciaértékeket tartalmaznak.

A jelentéskészítő elmondta, 2009 óta folytat képviselői munkát az EP-ben. Minden tagállamban foglalkozott már a jogállamisági problémájával. Hozzátette: mindig a polgárok érdekében kell eljárni, erről szól az uniós alapszerződés második cikke is. Kérte a képviselőket, hogy szavazzák meg szerdán a jelentést.

Strasbourg, 2018. szeptember 11. Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő (j), a nevét viselő Sargentini-jelentés vitáján az Európai Parlament plenáris ülésén, Strasbourgban 2018. szeptember 11-én. (MTI/EPA/Patrick Seeger)

Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő (Fotó: MTI/EPA/Patrick Seeger)

Orbán Viktor magyar miniszterelnök az ülés végén reagált az Európai Parlamentben elhangzottakra. „A saját hazájuk ellen szavazó” magyarokkal az a baj, hogy „jobban gyűlölnek engem, mint amennyire szeretik a hazájukat” – fogalmazott. Orbán Viktor a vitában elhangzott felvetésékre válaszolva Guy Verhofstadtnak, a liberálisok vezetőjének szavaira úgy reagált: Verhofstadt jobban gyűlöli a konzervatív keresztényeket, mint amennyire szereti Európát.

A miniszterelnök kijelentette: „aki pedig azt állítja, hogy a jelentés nem Magyarországot ítéli el, olvassa el a címét. Itt nem a magyar kormányt akarják elítélni, hanem Magyarországot.”

Ami a korrupciót illeti – reagált Udo Bullmann kijelentésére –, minden pályázat nyilvános Magyarországon, és bármely európai cég elindulhat.

Strasbourg, 2018. szeptember 11. Orbán Viktor miniszterelnök felszólal az Európai Parlament vitáján 2018. szeptember 11-én. MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Parlament vitáján (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs)

A CEU-val kapcsolatos állításokra a miniszterelnök viszonválaszában elmondta, Manfred Weber kettős mércét alkalmaz. Jelezte a képviselőknek: nézzék meg az egyetem honlapján, hogy mik vannak feltüntetve. Felsorolta, a CEU működése a jövőben is biztosított. Minden most beiskolázott hallgató Budapesten fogja befejezni tanulmányait, illetve minden akkreditáció érintetlen. Felidézte, hogy az intézmény honlapján az áll,  Budapest egy vendégszerető város.

Orbán Viktor a szélsőséges pártokrók kijelentette: a migráció elleni küzdelem nem pártkérdés. Minden kormánnyal hajlandó együttműködni, aki meg akarja védeni a határokat. Az antiszemitizmus Közép-Európában csökken, Nyugaton pedig nő – mondta a miniszterelnök. Hozzátette: a modern antiszemitizmus központja Brüsszelben van.

A miniszterelnök közölte: az Európai Néppárthoz tartozik a Fidesz, látja, hogy párton belül bajban vannak. Úgy látja, hogy az EPP nem elég erős, hogy saját útját járja. A néppártiak úgy táncolnak, ahogy a szocialisták és liberálisok fütyülnek. Szeretné, ha ezen változtatnának.

Karoline Edtstadler az Európa Tanács képviseletében a vita után megismételte: a jogállamiság, a demokrácia és az emberi jogok tisztelete az unió alapkövei. Ezek az értékek rendkívül fontosak. Az elnökség nagy figyelemmel adózik majd a szerdai szavazásnak. Nem akarnak kompromisszumot a felsorolt témák tekintetében – hangsúlyozta.

Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke szerint tisztázni kell, hogy az EB szerződések alapján működik, amit a nemzetállamok írtak alá. Amennyiben van egy klub, aminek tagjai aláírják az alapszabályokat, azokat tisztázni kell. Változtatni lehet, de a szabályokat figyelembe kell venni és tiszteletben kell tartani –hangsúlyozta.

Strasbourg, 2018. szeptember 11. Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke a Sargentini-jelentés vitáján az Európai Parlament plenáris ülésén, Strasbourgban 2018. szeptember 11-én. (MTI/EPA/Patrick Seeger)

Frans Timmermans (Fotó: MTI/EPA/Patrick Seeger)

A bizottsági alelnök szerint a jelentés tényekre alapul, olyan ügyeket vet fel, ami a magyar kormánnyal megy szembe. Úgy véli, a magyar kormány megszegi azokat a szabályokat, ami az EU alapszerződéseiben van lefektetve. Kijelentette: az EB hisz abban, hogy az egyetlen út a párbeszéd, és ha ez nem hozza meg az eredményeket, akkor bírósághoz kell fordulni.

Michal Boni, az EPP lengyel képviselője hangsúlyozta, Európa a közös lehetőségek és értékek családja. Ennek az Európának keresik most a jövőjét. A magyarok mindig is nagyra értékelték a szabadságot, de ezeket most Orbán Viktor fenyegeti. Kommunista módon üldözik hazájában a civil szervezeteket – fogalmazott.

Anna Záborská, az Európai Néppárt szlovák képviselője nyugtalanítónak nevezte azt, amit Timmermans mondott. Úgy vélekedett, ha elindul a hetes cikkely szerinti eljárás, az nem fogja megoldani a problémákat.

Kósa Ádám fideszes EP-képviselő hangsúlyozta Magyarország 2010 áprilisában döntött, ekkor Magyarország megújításához hozzáfogott Orbán Viktor és kormánya. A siket politikus szerint ez azonnal feltűnt mindenkinek, 2011 januárjában máris boszorkányüldözést emlegettek. Szerinte a magyaroknak világos jövőképük van, nem kérnek az illegális bevándorlástól,  kioktatást azokban a kérdésekben, amik rájuk tartoznak.

Juan Fernando López Aguilar spanyol képviselő úgy fogalmazott, a demokrácia és az illiberális szó kizárják egymást. Szerinte az OECD és az emberi jogi biztos nem véletlenül mondja azt Magyarországgal kapcsolatban, hogy meg kell húzni egy vonalat. Szerinte aktiválni kell a hetes cikkely szerinti eljárást.

Anna Maria Corazza Bildt olasz liberális képviselő szerint Orbán Viktor nem képviseli Helmut Kohl örökségét. A néppárti frakció nem adja fel identitását, a jelentéssel nyílt dialógust akarnak a magyarokkal elérni.

Patrizia Toia olasz képviselő szerint a liberális demokrácia nem tökéletes, de nem is halott. Szerinte mindenki elmondhatja véleményét az EP-ben, Magyarország pedig nagy támogatást élvez az EU részéről.

Peter Lundgren svéd képviselő azt mondta, ijesztő látni, hogy demokratikusan megválasztott politikusokkal szemben mit csinálnak. Összeollózott anyagnak nevezte a Sargentini-jelentést. Az unió Magyarország szuverenitását próbálja korlátozni.

Járóka Lívia fideszes képviselő hangsúlyozta, meg kell állítani a jelentést. Szavazni kell ellene. Mint mondta, egy egészségesebb, jobb Európában reménykednek. Sok munkát fektetett abba a munkába, hogy a romákat képviselje. Szerinte a néppárti politikusokat megvezették. Magyarország ugyanis mindent elkövet a cigány gyermekekért. A hetes cikkely szerinti eljárást megindítását meg kellene akadályozni – mondta.

Niedermüller Péter, a DK képviselője hangsúlyozta, közte és Orbán Viktor között nincs azonos gondolkodás. Szerinte Magyarországon a politikai ellenzéket mind hazaárulónak nevezik, a jelentés célja azonban az, hogy Magyarországot visszahozzák az európai családba. Abban ugyanakkor igazat adott a magyar miniszterelnöknek, hogy Európa jövőjéről van szó.

Christine Revault D’Allonnes Bonnefoy francia képviselő hangsúlyozta, a demokratikus elvek és az EU-s alapelvek ugyanazok. Magyarország csatlakozása előtt és után is ugyanazok maradtak, viszont a magyar politikai elit megváltozott – vélekedett. Minél gyorsabban aktiválni kell a hetes cikkely szerinti eljárást – hangsúlyozta.

Sean Kelly EPP-képviselő bátornak nevezte, hogy Orbán Viktor szembemegy a kritikával. Aggasztónak nevezett bizonyos magyar kormányzati eljárásokat. Szerinte választói jogosan kérdezik őt arról, van-e még helye a Fidesznek az Európai Néppárton belül.

Anders Primdahl  Vistisen dán képviselő úgy vélekedett, a  vitát figyelve tragikomikus, ami zajlik. Tárt karokkal fogadták az új országokat az unióba, azonban ha folytatódnak a támadások Magyarország és Lengyelország ellen, az egyetlen eredmény az, hogy az európaiak az egész folyamatot fogják megkérdőjelezni – mondta. Hinni kell a magyarokban és a magyar emberekben – fogalmazott.

Iratxe García Pérez spanyol képviselő szerint az alapszerződés második cikke rögzíti, hogy férfiak és nők egyenlők. A magyar kormány azonban szerinte ezzel szembemegy. Véleménye szerint Orbán Viktor a magyar népet tartja pajzsként maga elé.

Frank Engel, az Európai Néppárt képviselője úgy fogalmazott, unja már, hogy az uniós pénzek „eltűnnek”. Nem azért jó a magyar gazdaság, mert jó a munkaerő – mondta, hozzátéve, tudni kell, hogy elmennek az emberek külföldre.

Monica Macovei  román képviselő szerint egy nemzetet nem  lehet sokáig manipulálni. Amennyiben Budapestről van szó, azt láthatjuk, hogy a moszkvai gyakorlatot veszi át egyre jobban a miniszterelnök – mondta.

Cécile Kashetu Kyenge olasz politikus nem a magyar emberek ellen hozott döntésnek nevezte a jelentést. Szerinte Magyarország veszélyes példát adhat bármely más országnak. A jelentés mellett fog szavazni – fogalmazott.

Gál Kinga fideszes EPP-képviselő szerint a magyar állampolgárok felháborodva figyelik, hogy meg akarják őket védeni önmaguktól, mert állítólag nem gyakorolhatják szabadon vallásukat. Hangsúlyozta, ellenzi a jelentés megszavazását, sőt felháborodását fejezte ki, hogy valótlanságokra alapoznak a jelentésben leírtak. Ez egy politikai eszköz, hogy megbüntessék Magyarországot, illetve, hogy az EP-választások előtt minél jobban megosszák az Európai Néppártot.

Harald Vilimsky osztrák képviselő kijelentette, bűnözőnek próbálják beállítani Orbánt, azonban ő egy európai hős, aki megállította a migrációs hullámot. Hangsúlyozta, ő volt az egyetlen, aki az európai szabályokat végrehajtotta, ezért támadások célpontjává vált.

Jussi Halla-Aho finn képviselő felszólalásában hangsúlyozta, Magyarországon gondok vannak a korrupcióval, a nemzeti kisebbségek helyzetével. Úgy fogalmazott, egyetért a magyar politikával, de szerint ugyanakkor a multikulturalizmus európai értékekké vált Európában.

Bernard Monot francia képviselő köszönetet mondott Orbán Viktornak, hogy új reménységet adott. Szerinte Magyarország méltóságát megőrzi, megvédi és ez dicséretre méltó. A magyar nép saját nemzeti identitására büszke, amit Orbán Viktornak meg is kell védenie – fogalmazott.  Nemmel fog szavazni, éljen a Fidesz, éljen Magyarország – fejezte be hozzászólását.

Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője szerint Orbán Viktor hazudik otthon és az EP-ben is. Azt a rezsimet akarja megvédeni, amit felépített Magyarországon. Ezért elvette az uniós forrásokat a magyar emberektől.

Othmar Karas osztrák képviselő hangsúlyozta, az értékek és a jog nem ismernek pártpolitikai ügyeskedéseket. Szerinte a liberális demokrácia korszaka nem zárult le, szemben azzal, amit Orbán Viktor mond. Közös érdek az, hogy egy rendezett jogállami párbeszéd folyjék, ugyanis az Európai Unió hitelességéről van szó – mondta.

Mara Bizzotto olasz képviselő szerint Soros György holnap meg fogja támadni az Európai Parlamentet. Hangsúlyozta, támogatják Magyarországot és Orbán Viktort, ugyanazokért az értékekért küzdenek. Úgy fogalmazott, a választások után igazságos demokrácia vár a polgárokra, együtt építenek fel új, szabad Európát.

Aymeric Chauprade francia képviselő szerint Európai saját legitimitását rombolja le. Súlyos felelősség a történelemmel szemben, ahogy Magyarország cselekszik több kérdésben is – mondta.

Eva Joly EP-képviselő kiemelte, nem csatlakozik az Orbánt támadókhoz, ugyanakkor szerinte az emberi méltóságot és szabadságot is fontos megőrizni, ez európai kötelezettség. A jelentés nem egy országot, hanem a magyar kormány bizonyos gyakorlatait ítéli el. A cél, hogy megvédjék a magyar embereket Orbán Viktortól és kormányától – mondta.

Nadja Hirsch német liberális képviselő szerint a jelentés jól felvázolja azt, mi zajlik Magyarországon. Úgy vélte, arról van szó, hogy a saját polgáraiban nem bízik az állam. Fel kell emelni az EP-képviselőknek a hangjukat azokkal az országokkal szemben, amelyek támogatják Magyarországot is – hangsúlyozta.

Branislav Skripek szlovák politikus szerint többről szól a vita, mint egy nemzetről, Európa jövőjét alakítják ki. Egyesek azt szeretnék, hogy minden közép- és kelet-európai ország Brüsszel téves iránymutatásait is kövesse, pedig eltérő vélemények vannak Európán belül – mondta.

Tanja Fajon szlovén képviselő szerint a vita nem Magyarország ellen irányul. Mint mondta, az ő országa, Szlovénia egy toleranciára épülő politikát véd meg, ami határokon túlterjed. A jelentés sérti a magyarokat, ez ellen fel kell lépni – hangsúlyozta.

Roberta Metsola Málta képviselője úgy fogalmazott, többet érnek az értékek mint a papír. Európa egy remény, egy ígéret – mondta. Globális értékeket kell képviselni. Ha mindezek ellenére továbbra is fenyegetik értékeinket, mint Magyarországon, akkor lépni kell – jelentette ki.

Balczó Zoltán jobbikos EP-képviselő közölte, a népszavazásnál tartózkodni fog, így nem támogatja a migrációpárti jelentést, nem fogadja el az eljárás elindítását.

Auke Ziljstra holland politikus úgy fogalmazott, ez az állásfoglalás támadás Magyarország ellen,  antidemokratikus. A szabadságot és értékeket Magyarország tiszteletben tartja. Orbán Viktor visszatartotta az illegális migrációt, jobban védte Európát mint az EU.

Malin Björk svéd politikus úgy fogalmazott, a demokrácia nem egy olyan dolog, amit néha választunk, néha nem. Ez alapvető a munkánk működéséhez – tette hozzá.

Romeo Franz német képviselő szerint a valódi béke a különbségek elfogadásával jöhet létre.

Philippe Lamberts, a Zöldek vezetője szerint Európa az emberi jogok tiszteletben tartásán is alapul, a kisebbséghez tartozó emberek jogait is beleértve. Ezeket veszélyezteti Magyarország, és ez nem a magyar embereket támadja, hanem a magyar kormány által hozott döntéseket. A Sargenitini-jelentés pedig alkalmat teremt az EP számára, hogy a szavakat tettek kövessék.

Marek Jurek lengyel konzervatív képviselő kijelentette, a fellazulás állapotában van az EU, éppen a mai viták miatt, mégpedig azért, mert ki akarják zárni Magyarországot a vitából. A változásokat el kell fogadni, és párbeszédet kell folytatni azokkal az országokkal – fogalmazott.

Josef Weidenholzer képviselő közölte, a mai vita benne lesz a történelemkönyvekbe. Állást kell foglalni, amikor az unió alapvető értékeit támadja valaki, nem egy tagállam ellen fordulnak, hanem a közös érdekeket védik – mondta.

Szájer József fideszes EP-képviselő felszólalását a korábban felszólaló Marie-Christine Vergiathoz intézett szavakkal kezdte. Úgy fogalmazott: Vergiat asszony, ön egy kommunista. Van önnek bőr a képén, hogy bennünket oktasson ki arról, mi a demokrácia és a jogállamiság? A jelentés egy hazugság, és pont azokra lenne igaz, akik Magyarországot támadják – mondta.

Morvai Krisztina független képviselő szerint két európai uniós miniszterelnököt is meghallgattak ma az EP-ben, e két egymásnak feszülő értékrend közül kell választani 2019 májusában. Mi, magyarok a nemzetközi valutaalapot hazaküldtük, nemet mondtuk a tömeges migrációra, megvédtük saját és európai határainkat, védjük az európai keresztény gyökereket és értékeket.

Marie-Christine Vergiat, az Egységes Európai Baloldal elnökségi tagja felhívta a  figyelmet, olvassák el a jelentést, ez ugyanis az Európa Tanács, a Velencei Bizottság véleményére támaszkodik. Nem a magyar nép ellen szól.

Guy Verhofstadt, a liberálisok vezetője úgy fogalmazott felszólalásában: kényelmetlen az igazság. Felháborodva szólalt fel, majd elmondta, szereti Magyarországot, ezért is tartja különösképpen sajnálatosnak, hogy Orbán Viktor szerint a lépés, a jelentés a magyar nép ellen irányul.

Manfred Weber, az Európai Néppárt képviselőcsoportjának elnöke fontos döntésnek nevezte a szavazást. Úgy fogalmazott, tudni kell, mit gondolunk az európai életformáról. Mint mondta, frakciója nem érti, hogyan lehet az, hogy a Közép-európai Egyetem kritikus helyzetbe került Magyarországon, hiszen a tudományos élet szabadsága alapvető érték. Demokráciában a többség irányít, egy jól működő országban a civil szervezetek is fontosak, átláthatóságot szeretnének látni – mondta.

Strasbourg, 2018. szeptember 11. Manfred Weber, az Európai Parlament (EP) néppárti frakciójának vezetője a Sargentini-jelentés vitáján az EP plenáris ülésén, Strasbourgban 2018. szeptember 11-én. (MTI/EPA/Patrick Seeger)

Manfred Weber (Fotó: MTI/EPA/Patrick Seeger)

Lehetünk különböző véleményen a migráció kérdésében, azonban ha kijelentjük, hogy félni kell a muzulmánoktól, akkor a dzsihadisták útjára lépünk, és megosztjuk az országainkat. Az emberi jogok mellett kell kiállni – tette hozzá.

Nigel Farage brit függetlenségpárti képviselő: Hála az égnek egy európai ország kiáll országáért és népéért. Meg akarják fosztani Magyarországot több mindentől is, mert volt mersze kiállni Soros Györggyel szemben, aki 15 milliárd dollárral próbálta romba dönteni a demokráciát, és Magyarországon támogatja az illegális migrációt. Helyes, csatlakozzon a Brexit klubjához – ajánlotta Orbánnak.

Strasbourg, 2018. szeptember 11. Nigel Farage brit európai parlamenti (EP) képviselő, az európai uniós tagságot ellenző legnagyobb brit párt, az Egyesült Királyság Függetlenség Pártja (UKIP) korábbi vezetője a Sargentini-jelentés vitáján az EP plenáris ülésén, Strasbourgban 2018. szeptember 11-én. (MTI/EPA/Patrick Seeger)

Nigel Farage (MTI/EPA/Patrick Seeger)

Nicolas Bay, az ENF-frakció vezetője felszólalásában kijelentette, Sargentini jelentése szerint Orbán Viktor lebecsüli a parlamentet. Nem jelentésről, hanem boszorkányüldözésről van szó, ahol csak terhelő bizonyítékok szerepelnek. Csak a magyar kormány konzultált a polgárokkal, hogy közösen oldják meg a migráció kérdését. Azt hangoztatják az EP-ben, hogy multikulturalizmus van, azonban ezen ideológiákkal szemben Orbán Viktor a valódi védelmezője a civilizáció értékeinek – fogalmazott.

Maria Noichl, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének képviselője felszólalásában azt mondtaOrbán Viktor a nők esetében a tetteseket védi, amiért nem szavazza meg Budapest az isztambuli egyezményt. A nőket egyenrangú partnerként kell kezelni, a nők jogai nem képezhetik alku tárgyát Európában – mondta.

Maite Pagazaurtundúa Ruiz liberális képviselő hangsúlyozta, hogy a Velencei Bizottság és az EBESZ is aggályainak adott hangot a magyar reformokkal kapcsolatosan. A szabályok feladata, hogy az állam túlhatalma ellen védje az állampolgárokat – mondta.

Petra Kammerever szocialista képviselő szerint a kutatás és a média szabadsága, a civil szervezetek helyzete rosszul áll Magyarországon. Legismertebb ténynek a CEU elleni támadást nevezte.

Másodikként az Ingeborg Grassle, az Európai Néppárt német képviselője szólalt fel, aki szerint az EU-s pénzek kezelése romlott, konfliktusok jöttek létre, hiányoznak a vizsgálatok. Az EU-költségvetésből nagy forrásokat kap Magyarország, és mégsem tesz eleget az előírásoknak, ezért javasolják az eljárás elindítását.


Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke beszédében úgy fogalmazott, tudja, hogy a testületnek már kialakított álláspontja van, és meg fogja szavazni a jelentést, ezt pedig a hozzászólása sem változtatja meg, mégis eljött.

Nem egy kormányt, hanem egy országot és népet fognak elítélni. Azt a Magyarországot fogják elítélni, amely ezer éve tagja a keresztény európai népek családjának. Azt a Magyarországot, amely munkájával és ha kellett vérével járult hozzá a nagyszerű európai történelemhez. Azt a Magyarországot, amely fellázadt és fegyvert fogott a szovjetek ellen, és súlyos véráldozatot hozott a szabadság és demokrácia érdekében. Ha pedig kellett, megnyitotta határait a keletnémet sorstársak előtt – mondta a magyar kormányfő.

Most pedig azok vádolják Magyarországot, akik örökül kapták a demokráciát, ők akarják elítélni az antikommunista, magyar szabadságarcosokat – mondta.

A magyarok számára a szabadság és a demokrácia, a függetlenség becsület kérdése. A jelentés viszont sérti Magyarország és a magyar nép becsületét.

A jelentésben azt állítják, hogy a magyar nép nem elég megbízható, nem tudja, hogy mi az érdeke. Azt hiszik jobban tudják, mi kell a magyar népnek, mint maguk a magyar emberek. A jelentés nem adja meg a tiszteletet, kettős mércét alkalmaz, hatásköröket lép túl, az elfogadás módja pedig sérti az európai szerződést – mondta.

A demokrácia és a  szabadság nem politikai, hanem erkölcsi kérdés – hangsúlyozta. Erkölcsi ítéletet akarnak mondani, és megbélyegezni egy országot. Felelősséget vesznek magukra, amikor először az EU történetében ki akarnak rekeszteni az uniós döntésekből, megfosztanák Magyarországot attól, hogy saját érdekeit képviselje – tette hozzá.

Strasbourg, 2018. szeptember 11. Orbán Viktor miniszterelnök felszólal az Európai Parlament vitáján 2018. szeptember 11-én. MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

Orbán Viktor miniszterelnök (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs)

Vannak és lesznek is még viták, mert a magyarok különbözőképpen gondolkodnak az európai kereszténységről, más nézeteket vallanak a migrációról, de a különbség nem adhat okot a megbélyegzésre és a kirekesztésre.

Mi, magyarok nem hallgattatnánk el azokat, akik nem értenek velünk együtt – hangsúlyozta a magyar kormányfő.

Orbán Viktor hangsúlyozta, 2010-ben és 2014-ben is többség szavazott rájuk. Az EP-ben ők a legsikeresebb párt. Az ellenfelek érthetően nem boldogok a sikerektől, de bosszút állni azért, mert nem őket választották, nem tisztességes és nem európai.

A jelentést írók alapvető tényekkel sincsenek tisztában. Megfelelő tényfeltárás nélkül döntenek. A jelentés 37 súlyos ténybeli tévedést tartalmaz, amit minden képviselő megtekinthetett – sorolta a magyar kormányfő.

A mi uniónkat az tartja össze, hogy a vitákat szabályozott keretek között rendezzük. Magyarország nevében én több kompromisszumot is kötöttem, több területen is. Ez a jelentés azonban felrúgja az évekkel ezelőtt megkötött megállapodásokat – mondta Orbán Viktor.

Ha ez felrúgható, mi értelme bármilyen egyezséget kötni? – fogalmazott.

Minden tagállamnak joga eldönteni, miként rendezi be saját életét, saját országában. Mi megvédjük a határokat, kerítést építettünk és megállítottuk a migránsokat, megvédtük Magyarországot és Európát. A mai eset az első, amikor az EU elítéli saját határőreit – mondta.

Magyarországot azért akarják elítélni, mert a magyar emberek döntöttek: nem akarnak bevándorlóország lenni. Akármilyen döntést hoznak, Magyarország nem enged a zsarolásnak, védeni fogja határait, megállítja az illegális migrációt és védeni fogja jogait, ha kell önökkel szemben is. Készen állunk a választásra, ahol a jövőről dönthetünk, visszahozhatjuk a demokráciát az európai politikába – mondta Orbán Viktor.

Judith Sargentini zöldpárti képviselő vitaindító beszédének elején meglepődését fejezte ki, mert, mint mondta, azt hitte többen lesznek az ülésteremben.

A demokráciáról, jogállamiságról és jogokról vitatkozunk Magyarország esetében – kezdte beszédét a jelentéstevő. Kérdés, hogy milyen helyzetben, milyen formában van ma az EU? A szerződés második cikkelye kimondja: az EU alapja az emberi méltóság tisztelete, a szabadság, a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartása, kiemelve a kisebbségi jogokat. Egy pluralista társadalomban tisztelni kell az igazságot és az egyenlőséget, az EU-szerződések aláírásával pedig az országok kötelezettséget vállalnak ezek betartására – tette hozzá.

Judith Sargentini szerint a magyar kormány elnémította a független médiát, rövid pórázra fogta a tudományos élet képviselőit, a független bírákat is korlátozza, meghatározza, hogy mely egyházak működhetnek, melyek nem. Emellett ellehetetleníti a civil szervezetek életét, ráadásul gyakran EU-s forrásokból táplálkoznak ezek a szervezetek.

A zöldpárti képviselő hozzátette, a jelentése felsorolja azokat az intézkedéseket, amelyek bizonyítják, hogy megvan a kockázata annak, hogy sérülnek az uniós értékek Magyarországon, a júniusi első vita óta pedig semmit sem javult a helyzet, sőt az egyik utolsó független médium is tulajdonost váltott.

Strasbourg, 2018. szeptember 11. Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő, a nevét viselő Sargentini-jelentés vitáján az Európai Parlament plenáris ülésén, Strasbourgban 2018. szeptember 11-én. (MTI/EPA/Patrick Seeger)

(MTI/EPA/Patrick Seeger)

Nemcsak az Európai Bizottság feladata, hogy megvédje Európát és a szerződések őre legyen, mindannyian azok vagyunk, feladatunk, hogy védjük az EU-állampolgárok jogait, pluralista, nem diszkriminatív, toleráns és igazságon alapuló módon. Ezért elkerülhetetlen a hetes cikkely szerinti eljárás megindítása, amely bár nagy súlyú döntés, de  ha a ház nem tudja behúzni a féket, akkor nem teljesítik az ígéretet, amit  az EU-állampolgárok felé tettek – mondta.

Megengedjük-e, hogy egy kormány, amely az unió értékeit sérti, következmények nélkül járjon el, vagy biztosítsuk, hogy ne csak papíron írt szavak legyenek ezek – tette hozzá.

Kedvezőtlen lehet a szavazás

A szavazást szerdán tartják a jelentésről. Időközben az is kiderült, hogy a szavazásnál a Magyarország számára kedvezőtlen forgatókönyv valósulhat meg, vagyis a tartózkodók szavazatait nem számítják be a szavazatszámláláskor.

A miniszterelnök korábban közzétett egy videót is, amelyben arról beszélt, hogy bosszúra készülnek Magyarország ellen.

A hirado.hu korábban arról is írt, hogy a dokumentumban foglalt vádak túlnyomó részét Magyarország korábban már sikeresen cáfolta a releváns nemzetközi szervezetek előtt, legyen szó akár az Európai Bizottságról, akár a Velencei Bizottságról.

„Orbán Viktor miniszterelnök megvédi Magyarország becsületét az igaztalan vádakkal szemben; kiáll a magyarokért a Sargentini-jelentés kedd délutáni európai parlamenti vitájában” – közölte korábban a Fidesz kommunikációs igazgatója.