Több ezren tüntettek Franciaországban

 

Több ezren tüntettek szombaton Franciaország nagyvárosaiban a klímaváltozás elleni intézkedéseket követelve. A demonstrálók kifejezték szolidaritásukat a környezetvédelmi miniszteri posztjáról nemrég lemondó Nicolas Hulot-val.

A rendőrség szerint mintegy 18 500 tüntető vonult Párizs utcáin a „Kelj fel a klímáért!” nevű globális, illetve az Hulot támogatására indított helyi kampány keretében. A nem kormányzati szervezetek ugyanakkor 50 ezer résztvevőről szóltak. További ezrek tüntettek Marseille-ben, Strasbourgban és Toulouse-ban.

A kormány egykor legnépszerűbb tagja, az atomenergia alkalmazását ellenző Nicolas Hulot arra panaszkodott augusztus 28-ai lemondásakor, hogy az ország lassan halad környezetvédelmi céljai elérésében, és nincs elég hatalma a változtatások keresztülviteléhez. Egy rádiós interjújában elmondta: egyedül érezte magát a minisztériumnál.

„Ki lenne hatékony önmagában? Hol vannak a csapataim? Ki áll ki mögöttem?” – hangoztatta akkor Hulot. Hulot felvételét a francia kabinetbe 2017 közepén sokan úgy látták, mint Franciaország zöld imázsának fenntartását, amelyet az ország a 2015-ös párizsi klímaegyezmény megkötésénél játszott közvetítő szerepével érdemelt ki.

Emmanuel Macron francia elnök ugyanakkor volt környezetvédelmi miniszterének számos kezdeményezését hígította fel. Egyebek mellett Hulot-nak a nukleárisenergia-függőség csökkentésére, vagy a gyomirtókban használt glifozát betiltására vonatkozó felvetései kerültek erre a sorsra.

A párizsi és marseille-i tüntetőkhöz olyan ellenzéki vezetők is csatlakoztak, mint a radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon és a szocialista Benoit Hamon, akik Macron kihívói voltak a 2017-es francia elnökválasztáson. Hulot Twitter-üzenetben mondott köszönetet híveinek a támogatásért. „A Franciaország- és világszerte gyülekező embereknek megvan a hatalmuk, hogy változást sürgessenek gyermekeink jövőjéért” – írta mikroblogján a volt miniszter.