Magyarország partnerként tekint Kirgizisztánra

 

Katonai tiszteletadással és a magyar himnusszal köszöntötte kedden Orbán Viktor miniszterelnököt Szooronbaj Zseenbekov kirgiz államfő – a két politikus a Magyarország és Kirgizisztán közötti gazdasági, turisztikai, tudományos és kulturális együttműködés erősítéséről tárgyalt egymással.

A találkozón Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette: személyes kiváltságnak érzi, hogy ő lehet az első magyar kormányfő, aki hivatalos látogatást tesz a közép-ázsiai országban. Kiemelte: ez nagy felelősséget jelent, de a két ország kapcsolatának most az érzelmi és a gazdasági alapjai is jók.


A kirgiz államfő a magyar miniszterelnökkel közös nyilatkozat aláírása után arról beszélt: Kirgizisztán 26 éve áll diplomáciai kapcsolatban Magyarországgal, amely során a magyarok mindig megbízható partnernek bizonyultak. Kirgizisztán minden nemzetközi fórumon kész támogatni a magyar törekvéseket – tette hozzá a köztársasági elnök.

Magyarország meg akarja őrizni szuveneritását

A magyar kormányfő kijelentette: Magyarország egy tízmilliós ország, amely fejlődni akar, de meg akarja őrizni a szuverenitását, és ez hasonlóságot mutat az önök népével. „Európában úgy tekintenek Magyarországra, mint a legnyugatibb keleti nép” – hangsúlyozta Orbán Viktor. A miniszterelnök emlékeztetett: ezt korábban sértésnek szánták, de Magyarország mindig is büszke volt arra, hogy őrzi származásának hagyományait.

A találkozóval kapcsolatban Szijjártó Péter elmondta, hogy nyugaton élni jó, az egy sikeres része a világnak. „Magyarország is egy sikeres ország, de ennek következménye van, hogy mégiscsak idegenek vesznek minket körül és rokontalanok vagyunk” – indokolta a miniszter, és hozzátette: ezért Magyarországban erős a szándék, hogy a kulturális, szellemi és földrajzi gyökereit ápolja. „Ez a helyzet is indokolja, hogy a magyarok miért olyan kényesen érzékenyek a függetlenségükre és a szuverenitásukra” – jelentette ki a a külgazdasági és külügyi miniszter.

A találkozón a két ország turisztikai megállapodást is kötött

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: a közép-ázsiai országok egyre komolyabb gazdasági fejlődésen mennek keresztül, ezért Magyarországnak kifejezetten érdeke, hogy kivegye a részét a folyamatból. Hozzátette: hazánk egy 65 millió dolláros hitelkeretet nyitott a magyar-kirgiz vállalatközi együttműködés fejlesztésére.

„Szeretnénk, hogyha minél több közép-ázsiai turista ismerkedne meg Magyarország látványosságaival, illetve nevezetességeivel, hiszen ez az ország számára komoly bevételeket és komoly presztízsnövekedést jelent. Jelenleg 25 fiatal kirgiz hallgató tanul Magyarországon állami ösztöndíjjal. Megállapodtunk abban, hogy jövő szeptembertől ezt a számot 75-re növeljük, és 75 kirgiz fiatalnak fogunk állami ösztöndíjat adni magyarországi egyetemeken.” – mondta Szijjártó Péter.

Sikeres találkozó

Orbán Viktor miniszterelnök és a magyar delegáció kedden a kirgiz miniszterelnökkel is tárgyalt. A kormányfő kiemelte: sikeres találkozó áll mögöttük, Magyarország pedig a jövőben elsősorban az egészségügy, a vízgazdálkodás, a mezőgazdaság és az informatika terén számít partnerként Kirgizisztánra.