Egyre több török állampolgár keres menedéket Görögországban

 

Egyre több török állampolgár menekül hazájából Görögországba, csak júliusban 687-en nyújtottak be menedékkérelmet – jelentette hétfőn a görög sajtó.

Az értesülések szerint a Törökországból érkező menedékkérők száma robbanásszerűen megnövekedett a 2016. júliusi elvetélt puccskísérlet után. Míg 2015-ben még mindössze 43 török állampolgár nyújtott be menedékkérelmet, 2016-ban 189-en, 2017-ben pedig már 1827-en voltak. Az idei év eleje óta július 31-ig terjedő időszakban 1839 török állampolgár nyújtott be ilyen  kérelmet.

A görög parti őrség egyik névtelenül nyilatkozó tisztségviselője a dpa német hírügynökségnek ugyanakkor elmondta: a Görögországba menekült török állampolgárok száma jóval meghaladja a benyújtott menedékkérelmek számát. Hozzátette: sokan közülük továbbutaztak Nyugat- és Közép-Európába. Emellett nem tudni, hogy hány illegális bevándorló vesztette életét az égei-tengeri veszélyes átkelés közben, vagy veszett a kiszámíthatatlan áramlatairól ismert Évrosz határfolyóba.

A görög sajtó pénteki közlése szerint politikai menedékjogért folyamodott Görögországban Leyla Birlik török ellenzéki politikus, akit Recep Tayyip Erdogan török elnök “megsértésének” vádjával börtönbüntetésre ítéltek. Médiajelentések szerint a török ellenzéki az Évrosz folyón keresztül jutott be Görögországba.

A 2016. júliusi törökországi puccskísérlet óta többtucatnyi török tisztségviselő, ellenzéki politikus, üzletember és köztisztviselő is elmenekült a börtönbüntetés elől  Görögországba.

Törökországban az elmúlt lassan két évben mintegy 111 ezer állami alkalmazottat elbocsátottak, további 38 ezret pedig felfüggesztettek állásából, több mint 159 ezer embert őrizetbe vettek, legalább 48 ezret pedig előzetes letartóztatásba is helyeztek azzal a gyanúval, hogy közük lehet a hatalomátvételi kísérlethez. A török államfő bírálói szerint viszont a puccskísérlet állítólagos résztvevőinek megbüntetése ürügyén Erdogan valójában a kormánnyal kritikus hangokat akarja elnémítani, és a saját hatalmát igyekszik megerősíteni.