Nagy biztonsági kihívás előtt áll Németország

 

A hétszázezer elutasított menedékkérő megfigyelése szinte lehetetlen. Félő, hogy könnyen radikalizálódnak, ami komoly biztonsági kockázatot és veszélyt jelenthet akár egész Európa számára.

Közel hétszázezer elutasított menedékkérőt tartanak nyilván Németországban. Horváth József biztonságpolitikai szakértő, a katonai titkosszolgálatok volt főigazgató-helyettese a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elmondta: a helyzet bonyolult.

Az illegálisan Európába érkezők pontosan kiismerték azokat a jogi kiskapukat, amiket kihasználva el lehet érni azt, hogy aki kezébe kapja a kiutasítási végzést, él a jog adta lehetőséggel. Ilyen például, hogy eltépi a kiutasításról szóló papírt, majd egy másik országban, vagy Németországon belül egy másik tartományban új identitást épít fel magának, majd pereskedni kezd. Ezenkívül például házasság révén is megszerezhetik a megfelelő papírokat –mondta Horváth József.

Svédországba tartó migránsok egy csoportja várakozik a lübecki vasútállomáson 2015. szeptember 8-án, miután rendőrök megállították őket. (MTI/EPA/Daniel Reinhardt)

Illusztráció (Fotó: MTI/EPA/Daniel Reinhardt)

A német kormánynak két év alatt annyit sikerült csupán elérnie, hogy megduplázódott az elutasított menedékkérők száma. A folyamatos harc ellenére nem sikerült pozitív eredményt elérni – hangzott el a műsorban. Horváth József szerint több százezer ember eltűnt a rendszerből, ami bizonytalanságot ad a németek számára. Kijelentette: ezek a számok egyelőre csak a virtualitás szintjén vannak, és a valósághoz még csak közelítenek.

A legnagyobb nyilvántartott csoport a török, aztán az afgán, a koszovói, szerb és iraki. Szíriaiak azért nem szerepelnek a listán, mert a 2015-ös migrációs válság idején Németország befogadta azokat, akik szíriainak vallották magukat. A szakértő szerint aki „okos volt” az egyértelműen szírnek vallotta magát, hiszen ők azonnal menedékjogot kaptak.

Óriási biztonsági kockázat

Horváth József elmondta: amennyiben a hétszázezer ember hetven százaléka férfi, közülük tíz százalék elszánt, radikális iszlámhívő, akkor sok tízezer emberről beszélhetünk, akiknek ellenőrzése, megtalálása sok pénzbe, időbe és energiába kerül. Ez Németország számára tehát olyan biztonsági kihívás, amelyre a következő években megoldást kell találniuk.

A szakértő hozzátette: a felmérések szerint öt év múlva lehet arra számítani, hogy munkába állnak ezek az emberek, akkor sem a teljes részük, hanem nagyjából ötven százalékuk. Ez egy optimista forgatókönyv, ugyanis ehhez a beérkezettek szándéka is elengedhetetlen. A Németországba érkezett migránsok jelentős része a szociális ellátórendszer jóléti hálóját kihasználva szeretné élni életét.

Időzített bomba

Veszélyessé válhatnak a szélsőséges iszlamisták családjában nevelkedő gyermekek – figyelmeztetett a német belföldi hírszerzés és elhárítás, a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal egy elemzésében. Horváth József szerint látható az, hogy egy kiskorú gyermek nyitott könyv, tiszta lappal indul. Amit kiskorában tanítanak neki, illetve ha egy olyan példát lát, amely azt mutatja: „a mi hitünk az igazi, a befogadóországgal szemben mi vagyunk az erősebbek”, a későbbiekben természetes úton fogják megtalálni az iszlám radikalizmus csoportjait.

Pillanatok alatt radikalizálódnak

A biztonsági szervek kiemelt figyelmet fordítanak a hitszónokok általi, illetve a börtönben történő radikalizációra. Látható, hogy ezeken a vonalakon keresztül azok az emberek, akik sikertelennek élik meg magukat az integráció és az előrehaladás terén, könnyen átfordíthatók egy radikális irányba, aminek a veszélyei beláthatatlanok. Ezt az embertömeget és annak megfigyelését nem lehet a klasszikus titkosszolgálati eszközökkel kezelni – véli Horváth József.